Sz. Kovács Géza, az ízig-vérig erdélyi festő

Új képzőművészeti kiállítás nyílt a marosvásárhelyi Bernády Ház fölszinti kiállítótermében, ez alkalommal Sz. Kovács Géza segesvári festőművész állított ki, munkái két hétig látogathatók.

A kiállítást ez alkalommal is Nagy Miklós Kund nyitotta meg, Ritziu Ilka-Krisztina pedig magyar népdalokat énekelt. A művész méltatásakor elhangzott, hogy a marosvásárhelyi festőiskola reprezentatív képviselője, aki az egyetem elvégzése után, kereken ötven éve Segesváron él, ahol tanárként nevelte a gyerekeket a művészet szeretetére, nyugdíjasként pedig ugyancsak a képzőművészeti élet meghatározó szereplője maradt.

„Ha Segesváron megkérdeznénk valakitől, hogy ki a festő, akkor az gondolkodás nélkül rávágná, hogy Sz. Kovács Géza” – mondta Nagy Miklós Kund, aki az erdélyi tájakat megjelenítő festményekre hívta fel elsősorban a figyelmet, elmondva azt is, hogy melyik a kedvenc alkotása a kiállítottak közül és miért éppen az. A hegyek között megbúvó kis székely falut ábrázoló pasztell az, amelyről úgy fogalmazott, „mintha Isten a tenyerén hordozná”.

Az 1938-ban született Sz. Kovács Géza nevében az Sz a szülőfaluját, Székelyszentkirályt jelképezi. Marosvásárhelyen járt a művészeti középiskolába, majd Kolozsváron diplomázott a  Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen. Művészi tevékenysége tehát fél évszádra tekint vissza, de ha a marosvásárhelyi éveket is beleszámítjuk, akkor még annál is többre – hangzott el a méltatásban. Az erdélyi tájképek mellett grafikák, fekete-fehér szénrajzok, kompozíciók is láthatók a kiállításon. Ahogy a művész fogalmazott, a falvak, utcák, házak mellett a paraszti munkaeszközök is érdeklik, izgalmasnak tart egy-egy olyan szerszámot kézbevenni, amelynek kialakulásához sok-sok kéz járult hozzá, amely csiszolta, formázta, alakította, hogy megmunkálhassa vele a termőföldet, hogy az kenyeret adhasson. A kiállítás három részre tagozódott, az első a tájképekből, a második a grafikákból, míg a harmadik a szénrajzokból állt össze. Ezek a keservesebb részét ábrázolják a valóságnak, a székely falu omladozó parasztházait, az eltűnőben levő kultúrát. Sz. Kovács Géza arról beszélt, hogy számára a Székelyföld meghatározó, művészetét is ez a tájegység ihlette meg. Bár lehet, hogy nem korszerű már mindenki szemében, ő viszont „igaznak” tartja a művészetét, és szerinte „ami igaz, az korszerű is”.

Kimaradt?