Fogyatékkal élő zenészek fesztiválja Sepsiszentgyörgyön

A Diakónia Keresztény Alapítvány május 9-én, negyedik alkalommal szervezi az Outsider Music Fest nevű rendezvényt, amelyre fogyatékkal élő zenészek és együtteseiket várják, mondta el a szervező Makkai Péter.

A sepsiszentgyörgyi Írisz Ház vezetője szerint ez a fesztivál egyedülálló az országban, és az elmúlt alkalmakkor is nagy sikere volt, sőt már nemzetközivé is vált. A hazai fogyatékkal élő zenészek mellett idén is lesznek magyarországi és holland meghívott fellépők.

Makkai Péter szerint a fogyatékosokkal foglalkozó intézmények terápiaként alkalmazzák a művészeti és zenei foglalkozásokat, innen jött az ötlet, hogy az Outsider Music Fest keretében fellépési lehetőséget biztosítsanak a fogyatékkal élő tehetségeknek.

Az idei rendezvényen fellép a Tordasi Szivárvány, United by Music, Napsugár, Pillangó, Colan Kids, Szebeni Diakónia, Csíki Caritas, Szent Ágoston Központ, Authelp, Írisz Band, Írisz Tánc, Pro Down, Kolumbán Sándor, Happy Feat, Harmonia Martonvásár nevű együttesek illetve szakintézmények zenekarai. A fesztivál díszmeghívottja Paula Seling hazai énekesnő lesz.

Makkai Péter szerint május 9-én a déli harangszó befejeztével veszi kezdetét a Fogyatékkal Élők Zenei Fesztiválja Sepsiszentgyörgyön az Irisz ház udvarán felállított színpadon.

A sepsiszentgyörgyi Írisz Házban egyébként több hasonló rendezvény is zajlik, így az Outsider Art tárlat, ahol hátrányos helyzetűek állították ki festményeiket, grafikáikat, kisplasztikáikat, de megszervezték már a fogyatékkal élők divatbemutatóját is.

Kimaradt?