Az erdélyi sóvidék a Székely Fesztivál kiemelt vendége Budapesten

Az erdélyi sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a budapesti Millenáris park ad otthont.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be Székelyföld Magyarországon. 

A három napon át több száz kiállító több ezer székelyföldi terméke kerül az asztalokra, emellett értékes kulturális programok is lesznek - tette hozzá a miniszter. Varga Mihály kiemelte: bízik abban, hogy nemcsak kulturális, művészeti és gasztronómiai kapcsolatok fognak ezáltal erősödni, hanem az a kapocs is, amelynek hosszú évtizedekre meg kell tartania Székelyföldet a magyar gazdasági vérkeringés részeként.

A miniszter kiemelte: helye és szerepe kell legyen annak, hogy a Székelyföldet, a Kárpát-medence egyik legígéretesebb és legszebb régióját minél több szállal kapcsoljuk Magyarországhoz. Mint mondta, a szálak és kötődések megvannak, hiszen mintegy 11 ezer magyar-román vegyesvállalat működik a két ország között, ez jó alapot teremt arra, hogy Székelyföld a magyar gazdasági vérkeringés része legyen és maradjon - hangsúlyozta.

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, a rendezvény védnöke elmondta: a parajdi sóbánya felajánlásaként sótéglák kerülnek a Völgy utcai Ökumenikus Óvodába, ahol sószobát alakítanak ki. 

Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke hozzáfűzte: a parajdi sóbánya felajánlásaként összesen 10 tonna só - 2 ezer sótégla - kerül Budapestre, ebből ezer téglát a Cseppkő utcai gyermekotthon, ezer téglát pedig a Völgy utcai Ökumenikus Óvoda kap. Szólt arról is, hogy a rendezvény első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. 

Kiemelte, hogy a fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítanak gyűjtést, elkészítették a "magyarság összetartozásának térképét", amelyre majd a helyszínen lehet licitálni.

A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, pénteken bemutatkozik az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett Sorbán Enikő népdalénekes, a Codex Régizene Együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a táncházban felcsíki és gyimesi muzsika hallható. Másnap egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók, műsort ad a Cimborák Bábszínház, a programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya készítés is szerepel.

Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad. A vasárnapi vásárnapon egyebek mellett székelyföldi lekvárokat, szörpöket, sajtokat, sonkákat, kolbászokat, fűszereket, teákat és gyógynövényeket vásárolhatnak a látogatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?