Két díjat is nyert Marosszéki Tamás a budapesti Versünnepen

A Magyar Költészet Napján tízedik alkalommal rendezték meg Budapesten a Versünnep Fesztivált. A Nemzeti Színház Gobbi Gilda színpadán a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, Marosszéki Tamás is fellépett. A fiatal szatmári színész két fontos díjat is kapott a rangos vetélkedőn: a fesztivál Közönségdíja mellett a Versünnep Alapítvány díját is átvehette. Marosszéki Széllyes Sándor Székely karácsony című versét mondta a professzionális előadók kategóriájában, amelyben idén tizenhét versenyző szerepelt.

Az idei, jubileumi Versünnepen többek között a Rackajam együttes, az Eszterlánc Mesezenekar, Pion Istán és Laboda Róbert lépett fel, valamint verset énekelt Kalocsai Zsuzsa operettprimadonna és versről beszélget Mezey Katalin, Kossuth-díjas írónő.

A hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói számára kiírt kategóriák mellett a szervezők most első ízben az énekelt és megzenésített vers kategóriáját is meghirdették a versenyprogramban.

A résztvevők a fesztiválon idén a magyar nyelvű színjátszás kezdetének 225. évfordulójáról, a Színház- és Filmművészeti Egyetem fennállásának 150. évfordulójáról, valamint a 100 éve született Gáti Józsefről, az egyetem egykori legendás beszédtanáráról is megemlékeztek.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?