Megrázó elbeszélés a történelemről a Szigligeti Színházban

Március 20-án, pénteken 19 órától kerül sor Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című drámájának bemutatójára, melynek rendezője a nagyváradi származású Anca Bradu.

A dráma egy tízfős osztály diákjainak sorsát követi. Lengyel és zsidó társak vegyesen képviselik azt a generációt, akiknek életét megpecsételték a második világháború borzalmai. Személyes elbeszéléseik és emlékeik révén idézik fel a XX. században való részvételüket 1925-től napjainkig. Rajtuk keresztül szembesülünk azzal, hogy egy kisváros belső életét miként bombázza szét a történelem és a kiszolgáltatottság. A gyermeki tréfák, a felelősségmentes konfliktusok és kijelentések észrevétlenül átalakulnak, és gyűlöletig fajulnak. Megrázó elbeszélés a történelemről, melyet lehetetlen objektíven elbírálni, főképp megmagyarázni.

A bemutatóra a Szigligeti-bérletek érvényesek. Jegyek kaphatók a színház jegypénztárában keddtől-péntekig 11-17 óra között, valamint egy órával az előadás előtt. Jegyárak: zsöllyébe 30, páholyba 40, központi páholyokba 50, karzatra 20 lej.

Szereplők: Dimény Levente, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Jászai-díjas, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tóth Tünde

Zenészek: Dombi Dávid, Kelemen-Paksy János, Székely István

Fordító: Pászt Patrícia

Zeneszerző: Horváth Károly m.v.

Díszlet- és jelmeztervező: Horațiu Mihaiu m.v.

Mozgás: Mălina Andrei m.v.

Rendezőasszisztens: Csatlós Lóránt

Ügyelő: Joó Emilia

Súgó: Körner Anna

Rendező: Anca Bradu m.v.

 

Kimaradt?