banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Marosvásárhelyen a III. Richárd koprodukció

A magyarországi Manna Produkció, a Zsámbéki Színházi Bázis, illetve a Maros Művészegyüttes együttműködésének köszönhetően március 26-án, 17.00 és 20.00 órakor a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében mutatják be a III. Richárd című előadást, Burák Ádám rendezésében. A produkció Shakespeare születésének 450 évfordulója kapcsán készült és a Zsámbéki Romtemplomban került bemutatásra 2014. július 26-án (lásd GALÉRIÁNKat).

Az előadást több helyszínen is játszották, és most visszatér Marosvásárhelyre, ahol eredetileg Burák Ádám záróvizsgaként vitte színre a Harul Baptista Templomban 2013-ban.

„Dávid Áron ördögien remek Richárdja külsőleg éppen csak sejteti mindazt a testi fogyatékosságot, amiről a darabnyitó híres monológ beszámol” – írta a címszereplőről Zappe László a Népszabadságban.

 Az előadást mindössze négy színész játssza. III. Richárdot Dávid Áron alakítja, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen diplomázott 2013-ban. Az előadás női szerepeit Szabó Erika alakítja, akit színházi fellépései mellett a  Barátok közt sorozat Mátyás Tildájaként, és az Üvegtigris 3 című magyar filmből lehet ismerni. A Buckingham herceget alakító Benedek Botond Farkas szabadúszó színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának több előadásában játszik.  A negyedik színész, aki szintén több szerepben látható az előadás folyamán, Vass György, a budapesti Újszínház színésze és a Neptun Brigád független társulat tagja. 

A rendező, Burák Ádám Magyarországon kezdte pályáját színészként, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen folytatta a rendezői szakon, amit 2013-ban fejezett be. Ezután Londonban folytatta a tanulmányait a University of Essex művészeti szakán, miközben az előző szemeszterben Moszkvában tanult ösztöndíjjal.

Az előadásra helyeket lehet foglalni a 0746540292 és 0757059594 telefonszámokon. Jegyek ára 20 lej felnőtteknek, 15 lej nyugdíjasoknak illetve diákoknak.

Kimaradt?