Végleges a Reflex színházi fesztivál programja

Végleges és nyilvános a sepsiszentgyörgyi Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál programja. A március 18. és 31.-e közti időszakban sorra kerülő fesztiválon kilenc kelet-európai színházi előadás mellett háromszéki színházi, bábszínházi, mozgásszínházi és táncszínházi előadások,  koncertek, szakmai találkozások és fórumok, közönségtalálkozók, filmvetítések, lapbemutatók és képzőművészeti kiállítások alkotják a Reflex3 programját.

A Bocsárdi László fesztiváligazgató által korábban bejelentett kilenc főelőadás némileg változott, ugyanis a lengyel Nowy Teatr Nancy interjú című darabja helyett a gdanski kortárs táncszínház, a Dada von Bzdülöw Színház Invisible Duets című előadása vesz részt a sepsiszentgyörgyi fesztiválon.

A kéthetes színházi maraton főelőadásai között van a litván Vilnius színház Oskaras Koršunovas által rendezte Miranda című előadása, amely Shakespeare Viharának egy értelmezése. Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház egy nagy fesztiválokon híressé vált előadással érkezik Sepsiszentgyörgyre: a Sirály című előadás közel 7 órás, de nem csak hossza miatt, hanem színházi újításai miatt is érdekes.

Az újvidéki Magyar Színház Opera Ultima című darabja egy operaelőadás, de ennél sokkal több, ugyanis karikírozott képet mutat az operáról és a hatalomról, mondta Bocsárdi László. Egy másik előadás a magyarországi Pintér Béla és Társulata által bemutatott Titkaink című kísérleti színházi darab. Érdekesnek ígérkezik a budapesti Nemzeti Színház Szentivánéji álom című előadása, amely a shakespeare-i komédiát emberi tragédiába fordítja át. 

A hazaiak közül jelen lesz a Reflexen a bukaresti Odeon Színház, Alexandru Dabija által rendezett Demokrácia ellen című előadásával, továbbá a temesvári magyar és német társulat koprodukciójában készült Moliendo Café nevű előadás, Silviu Purcărete rendezésében, amely a kávézók világát idézi meg. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig a többszörös Uniter-díjra jelölt és díjazott Hamlet előadást játssza a fesztiválon.

Március 18-án este egy rangos kvartett koncertjével indul a Reflex3 fesztivál. A bécsi radio.string.quartet tagjai a klasszikus zenét a dzsessz, a rock és a popzene határain átívelő muzsikához vezetik.

Két kiállítást is bemutat a Reflex3. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér ugyancsak a fesztivál nyitónapjára időzítette a Példák nem univerzális székre című csoportos kiállítását.

A teljes műsorkínálat megtekinthető itt, ahol az előadások részletes ismertetője mellett a kísérő rendezvények sorába is betekinthetnek.

A huszadik század egyik legjelentősebb színházreformere, Tadeusz Kantor születésének 100. évfordulóját a Lengyel Kulturális Intézettel és a Lengyel Televízióval karöltve ünnepelik Sepsiszentgyörgyön. A Kantor munkásságát bemutató kültéri fotókiállítással egybekötött eseménysor három reprezentatív színházi előadás vetítését kínálja, melyet az egykori krakkói Cricot2 színház művészei, Teresa és Andrzej Wełminskivel való találkozás, beszélgetés követ. A tárlatnak és a filmvetítéseknek a Lábas Ház ad otthont. 

Március 20-án van a Nemzetközi ASSITEJ Szövetség által kezdeményezett Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világnapja. Ez alkalomból a nagykorúvá érett sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház hiánypótló, kiskamaszoknak szóló Kire ütött ez a gyerek című, Janikovszky Éva szövegeiből felépített előadását mutatja be. Egy nappal később, a március 21-ei Bábvilágnapon legfrissebb előadásával, a Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás című maszkos játékával ünnepel.

Ugyancsak sepsiszentgyörgyi, ám nemzetközi hírnevet szerző, a maga nemében egyedülálló, szociális projektjeiről is ismert Osonó Színházműhely mask@face.now című produkcióját tekintheti meg a Reflex3 közönsége március 19-én. A marokkói fiatalokkal közösen létrehozott dokumentarista előadás két egymástól távol eső kultúra találkozása mellett személyes és őszinte történeteknek ad színházi keretet.

A Háromszék Táncegyüttes Könczei Árpád koreográfus rendezésében, A banda című előadását mutatja be a Reflexen március 29-én. Az idén 25. évadját ünneplő táncegyüttes produkciója a népi lakodalmak örökségét értelmezi újra a színház nyelvén. A banda a híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató előadás-sorozat harmadik része, a Csávási ballada és a Száz évig után, amelyben a magyarpalatkai muzsikusok kerülnek középpontba.

Az M Studio a Nyugat-Európában már korábban ismertté vált színházi formavilág, a mozgásszínház meghonosítására és megszerettetésére vállalkozott. A Reflex3 fesztivál utolsó előtti napján a közönség a Fehér Ferenc által rendezett és koreografált Kampf című produkciót láthatja, amely 2014-ben a Legjobb Táncszínházi Előadás Díját nyerte el a bukaresti Független Színházak Országos Fesztiválján.

Ugyancsak a fesztivál utolsó előtti estjén Berlin leghangulatosabb zenekarának is nevezhető RotFrontEmigrantski Raggamuffin Kollektiv koncertezik. A szinte mind berlini emigránsokból álló formációban a szövegek vidám kavalkádja mellett harmonika, klarinét, szaxofon, harsona, trombita, gitár, bőgő és dobok adják a változatosságot.

Szakmai találkozások és fórumok otthona is a Reflex3. Esténként az előadások utáni közönségtalálkozók a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben zajlanak. A beszélgetések sorozatában a Játéktér is tart lapbemutatót. Az erdélyi színházi folyóirat szerkesztői, szerzői a lap tavaszi számát mutatják be.

A március 18–31. közt jelentkező Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztiválnak köszönhetően Sepsiszentgyörgy és Háromszék hivatkozási, találkozási ponttá válik Európa kulturális térképén. A színház világnapját is ünneplő márciusi hónap kiemelkedő eseményére a jegyeket a rendezvény előtt tíz nappal kezdik árusítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?