Szerepről, szonettről és hangyákról Markó Bélával

A Bulgakov Irodalmi Kávéház és az Erdélyi Magyar Írók Ligája új irodalmi est-sorozatának első meghívottja Markó Béla költő, az RMDSZ korábbi elnöke volt. A szerda esti találkozón közéleti és alkotói szerepről, szonettekről, hangyákról egyaránt szó esett, a beszélgetést levezénylő László Noémi leköszönt EMIL-elnök a lehető legszínesebb kérdéseket tette fel meghívottjának.

Nem csak Markó személye kapcsán, hanem általában szóba kerül az erdélyi magyar társadalomban, hogy az alkotó ember lehet-e közéleti, a politikához közel kerülhet-e. Viszont a költő is hozott anyagból dolgozik, ezért akarva-akaratlanul foglalkozik a közélettel. Ezt bizonyítandó az est során több verset felolvasott, amelyek azt bizonyították, a politikusi vénát ugyanaz táplálja, mint a költőit: az érdeklődés a világ, a társadalom iránt.

A Fekete Vincével készült interjúban Bálint fiáról beszélt, aki biológus és hangyákkal foglalkozik, ennek kapcsán pedig Markó megjegyezte, hogy hangyákkal valóban jobb foglalkozni, mint emberekkel.

Markó beszélt arról is, hogy nem erdélyi magyar író, hanem magyar író, ez pedig fontos különbség. Erdélyi mivoltát természetesen nem letagadja, az egy adalék, de nem szereti, ha különválasztják a hazai magyar irodalmat a többitől, tette hozzá.

Az erdélyi irodalmi életről ennek ellenére beszélt: meglátása szerint a hazai közeg nem annyira megosztott, mint a magyarországi, amelyből mára hiányzik a párbeszéd. ott nincs átjárás, mondta, hanem a „mi kutyánk kölyke” mechanizmus lépett életbe, amely szerint a miénket nem bántjuk, a másikról pedig nem ejtünk szót.

Az eseményen új kötetéből, az Elölnézetből is olvasott fel verseket.

Kimaradt?