Így látja egy francia művész Budapestet

Bruno Bourel Magyarországon élő francia fotóművész szerelem témában készült fekete-fehér fotósorozatát mutatja be a budapesti Francia Intézetben péntektől látható kiállítása.

Az Ilyen a szerelem című tárlat csaknem 40 életképének mindegyike Budapesten készült, és buszon, a metró mozgólépcsőjén, árvíz idején, az első Budapest Pride-on, az első Sziget fesztiválon vagy az 1996-os erotika kiállításon elkapott pillanatokat örökítenek meg, de láthatóak az Operettszínház műhelyének ajtaján vagy éppen egy kirakatban megjelenő graffitik is.

A hagyományos technikával készült képek közül a legkorábbit 1989-ben fotózta, amikor először járt Magyarországon - mondta el a francia fotós, hozzátéve, hogy a városban mindenhol jelen van a szerelem, bárhol lehet találkozni vele, de a Fényrajzok Budapest című, Parti Nagy Lajos író szövegeivel publikált könyvében is szerepeltek már ilyen témájú fotók.

Zenei és filmes tanulmányai után, egy Polaroid SX 70-essel kezdett fényképezni a hetvenes évek végen. Kizárólag a telefonjával, de ma is készít színes fotókat - jegyezte meg. Úgy véli, hogy az európai városok kevesebb színt mutatnak, ezért a színes életképekért Afrikába vagy Indiába kell utazni.

Beszélt arról is, hogy a két évtized során rögzített fekete-fehér fényképek következő könyvének alaptematikáját is képezik, és várhatóan tavasszal jelenik meg. Mint elmondta, a 2000 óta kiadott Fényrajzok Budapest album már a negyedik kiadásnál tart.

Bruno Bourel 1957-ben született Párizsban, 1993-óta él és dolgozik Budapesten. A kiállítás március 10-ig tart nyitva.

Kimaradt?