Elkezdődött a szalonnák versenye az 5. Szalonnafeszten

Különleges ínyencségek is szerepelnek az idei, 5. Szalonnafeszt felhozatalában, ami csütörtökön vette kezdetét, ám az igazi meglepetések hétvégére sűrűsödnek – tudtuk meg Molnár Attila főszervezőtől, az Erdélyi Kézmíves Céh elnökétől.

Az immár hagyományossá vált helyszínen, a kolozsvári Insomnia kávéház teraszán csütörtök délre már a résztvevők egy része összesereglett, ám a farsangi fánkos-csörögés meglepetésekre még várni kell. Az érdeklődők szép számban csodálják, kóstolgatják az eladással egybekötött gurmand kiállítás termékeit, és szinte senki nem távozik üres kézzel.

Ha mást nem, egy szelet füstölt sajtot vagy egy falat zsíroskenyeret magával visz az, aki ezekben a napokban – vasárnapig - az Egyetem utcai Szalonnafesztre látogat.

Milyen házikolbász az, ami a hűtőben, négy nap alatt megpenészedik? – vetette fel a kérdést Molnár, aki szerint ilyen terméket nem lehet kapni ezen a vásáron. Finom, puha szalonnát, ropogós tepertőt, mangalicasonkát, kolbászt viszont annál inkább.

Diós, bazsalikomos, böllér- és hagyományos erdélyi kolbásszal, vastag szalonnával és disznófősajttal kínál egy asztalnál álló fiatalember, aki, mint elmondta, annak örül, hogy a kistermelés reneszánszát éljük. A 35 éves Chenderesan Iulian mintegy húsz éve foglalkozik böllérkedéssel, ám idén az első alkalommal állít ki a Szalonnafeszten társával, Sorin Berarral együtt – akinek két éves „régisége” van már a fesztiválon.

„Annak idején még a blokkban is vágtunk disznót, úgy dolgoztuk fel titokban, hogy senki ne tudjon róla. Aztán a rendszerváltás után igen hamar elleptek  a nagy termelők, de a felvágottnak, szalonnának nem volt szabadságíze” – fogalmaz Chenderesan, mosollyal nyugtázva, hogy végre az emberek egyre inkább értékelik a házi készítésű, jó minőségű hentesárut.

Mózes István, a székelyudvarhelyi Romantika Panzió részéről immár harmadik éve látogatja a fesztivált. A portékához való alapanyagot a panzió saját farmján nevelt harminc-negyven disznó szolgáltatja egy teljes naptári év folyamán.

„Négy éve van saját hentesünk is, azóta a farmon nevelt állatainkból készült hentesáruval járjuk a vásárokat Erdély-szerte” – avatott be Mózes a vállalkozás hátterébe. Ám azt is megtudtuk, évről évre egyre jobban érződik, hogy az embereknek fogy a pénze, egyre kisebb mennyiségeket vásárolnak – inkább csak úgy, kóstolónak.

A tavalyi Szalonnafeszten második helyezést ért el a szalonnák versenyén a Romantika, idén is beneveznek, három különböző, szebbnél szebb és ízletesebbnél ízletesebb szalonnával. Aki pedig tőlük vásárol a Szalonnafeszt idején, tombolát kap, a főnyeremény egy ropogósra sült malacka.

A Szalonnafeszt fénypontja szombat este 19 órától kezdődik, amikor a versenyre benevezett szalonnák közül egy zsűri kiválasztja a három legjobbat. A zsűri tagjai a szalonna külleme, íze, valmint elkészítésének bemutatása – azaz a szalonna köré font történet - alapján döntenek majd a legkiválóbb termékről. A nyeremények mindegyike egy-egy trófea, Irsai László Zsolt képzőművész alkotása.

A szalonnák versenyére bárki benevezhet, az is, aki tömbházban készítette el az idei szalonnáját, egyetlen feltétel, hogy szombat este 7 óráig juttasson el egy kilónyi darabot a szervezőkhöz, vagy hagyja azt a kávéház pultjánál. A szalonnával, pálinkával és mesékkel fűszerezett versenyre minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak szombat este 19 órakor a kolozsvári Insomniában. 

Kimaradt?