Szombaton lesz A Dal utolsó elődöntője

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatója most szombaton a harmadik, azaz utolsó elődöntőjével jelentkezik. Az eheti műsorban több ismerős névvel is találkozhatunk, mint például Wolf Kati, aki 2011-ben már egyszer képviselte Magyarországot a dalfesztiválon, majd 2012-ben a zsűri székéből pontozta az előadókat, Keresztes Ildikó, aki már másodszor áll A Dal színpadán, vagy éppen Mujahid Zoli, énekes-zongorista. Gájer Bálint előadásában swing dal is megszólal majd az utolsó elődöntőben, de az együtteseket sem kell nélkülöznünk, hiszen jön a Spoon, az Other Planet, a Proof of Life és a tavalyi döntős, a Fool Moon is. Péter Barbara, akit több tehetségkutatóból is ismerhetünk már és a Parfüm című számával ismertséget szerzett Csemer Boggie is most szombaton küzdhetnek a középdöntőbe jutásért.

Akiket pedig már biztosan látunk a február 14-i és 21-i középdöntők egyikében: Erdély szülötte, Antal Timi; Dallos Bogi, Éliás Gyula Jr. ft. Fourtissimo, Ív, a Karmapolis, a New Level Empire, Oláh Gergő, a Pankastic!, a PASSED, Szabó Ádám, Szűcs Gabi és Tóth Vera.

A Dal az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi dalválasztó műsora. Az élő adásokba bejutott 30 produkcióból a négytagú zsűri és az ötödik zsűritag, a közönség választja ki, hogy melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Az előző évekhez hasonlóan élő show keretében 6 héten át három elődöntőben, két középdöntőben és egy döntőben mérettetik meg magukat az indulók.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?