A Márai-díjas Tompa Andrea nem kér a magyar kormány pénzéből

A magyar kormány kulturális és szociális politikája elleni tiltakozásul döntött úgy Tompa Andrea író, kritikus, hogy átveszi ugyan a Márai-díjat, de az azzal járó összeget a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel.

„Hát így. Márai-díj. És felajánlás egy civil szervezetnek. Ettől a kormánytól nem fogadok el pénzt” – írta ki Facebook-oldalára Tompa Andrea , aki a magyar kormány  kulturális és szociális politikája elleni tiltakozásul döntött úgy, hogy átveszi ugyan a Márai-díjat, de az azzal járó összeget a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel.  

„Fontosnak tartottam, hogy elfogadjam a díjat, mert kitüntetésemet két szakmai szervezet javasolta: a Szépírók Társasága, amelynek tagja vagyok és a Fiatal Írók Szövetsége, amelynek nem vagyok tagja. Ugyanakkor nem értek egyet a kormány politikájával, mely nem támogatja a független művészeti törekvéseket, nem értek egyet a jelenlegi művészeti támogatási rendszerrel. Színikritikusként mindenek előtt a kulturális területen történt változások háborítanak fel" - fogalmazott az író az MTI-nek azt követően, hogy a csütörtöki díjátadó után az ATV-nek beszélt aggályairól.

"Elképesztő az állam kulturális területfoglalása"

Tompa Andrea szerint „elképesztő mértékű az állam kulturális területfoglalása, valamint a Magyar Művészeti Akadémia hatalmi helyzete és finanszírozási politikája". Arra a kérdésre, hogy a 770 ezer forintos jutalomösszeget miért az Igazgyöngy Alapítványnak utalja át, azt válaszolta: „döntésemmel tiltakozom a kormány szociális politikája ellen, amely nem vállal szolidaritást a szegényekkel, a leszakadó rétegekkel, gondjaik megoldását a civil szervezetekre hagyja. Ezek közül az Igazgyöngy Alapítvány a művészeti neveléssel igyekszik esélyt teremteni az integrációra az ország egyik legelmaradottabb vidékén. Vezetőjük, L. Ritók Nóra hiteles és elkötelezett".

Tompa Andrea Budapesten élő író, kritikus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője a 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért kapta a Márai-díjat csütörtökön, a magyar kultúra napján. A díjat írói életműért, a díj adományozását megelőző évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötetért, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért adományozza a magyar állam 1996 óta.

 

Kimaradt?