banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Negyven év után ismét Árva Bethlen Kata Szatmáron

A Magyar Kultúra Hete keretében, Meister Éva szolnoki színművésznő előadásában nézhette-hallhatta a szatmárnémeti közönség hétfőn este az Árva Bethlen Katát, Kocsis István monodrámáját. Az erdélyi származású, jelenleg Budapesten élő író darabját 40 évvel ezelőtt ugyanitt, Szatmáron mutatták be először, akkor Nyiredi Piroska előadásában.

Kissé meghatódva ült le hétfő este Kocsis István (képünkön) erdélyi származású budapesti író a szatmárnémeti Ács Alajos stúdiótermének első sorába, hisz mintegy negyven éve ugyanitt mutatták be egyik nagysikerű monodrámáját, az Árva Bethlen Katát. Akkor a legendás helyi társulat egyik alapító tagja, Nyiredi Piroska mutatta be, most pedig a Magyar Kultúra Hete keretében Meister Éva szolnoki színművésznő. Mindkét alkalommal olyankor került közönség elé, amikor a magyarságnak nagy szükség volt és van a hitre, a bölcsességre, a  tisztességre, az összetartásra és mindazokra a erényekre, melyek a monodrámából sugároznak. Meister Éva nagyon jól tudja ezt, ezért az elmúlt években Svédországtól Amerikáig  a fél világot bejárta a Bethlen Katával, mindenütt megfordult vele, ahol csak nagyobb számban élnek magyarok. Nem számolta pontosan össze, de becslése szerint több százszor előadta, mindig azt a részt, azokat a mondanivalókat hangsúlyozva jobban, amelyekre vélhetően legnagyobb szüksége volt az adott közönségnek.

A szatmári előadás után a művésznő és az író sokáig elbeszélgetett a nézőkkel a monodráma felvetette kérdések aktualitásáról. Olyan meghitt, bensőséges beszélgetés volt ez, ami a nagyszínpadon nehezen valósítható meg. Valami ilyesmi történt egy nappal korábban is, amikor Czegő Teréz, a  Zalaegerszegi Hevesi Sándor művésznője ugyancsak egy jeles nőről (Asszony a fronton) szóló monodrámát mutatott be. Ma, kedden este ugyancsak egy monodráma színhelye lesz az Ács studió, Parti Nagy Lajos Ibusár című egyfelvonásosát viszi színre Bogár Barbara. Tóth-Pál Miklós, az Ady Társaság elnöke, a rendezvény főszervezője szerint nagyon is törvényszerű, hogy Szatmárnémetiben kedvelt műfaj lett a monodráma, hisz Kocsis István megannyi egyfelvonásosát mutatták itt be, a Martinovics Ignácról vagy Bolyai Jánosról szólótól kezdve egészen az Árva Bethlen Katáig. S ennek az igénynek a jövőben is külön eleget kívánnak tenni a Magyar Kultúra Hete alkalmával.

Kimaradt?