Az Osonó 350. alkalommal játszik el év végén egy darabot

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely 350. alkalommal játssza az „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című előadását. A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat részeként, december 28-án, vasárnap 18 órakor a színház Kamarateremben kerül sor az ünnepi 350. előadásra.

A társulat vezetője, Fazakas Misi által rendezett dokumentarista előadást először 2011. május 21-én láthatta a közönség, és azóta 3 kontinens 18 országának 129 településén mutatta be a társulat. A produkció eddig 7 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát.

A társulat két állandó színésze, Mucha Oszkár és Daragics Bernadette a kezdetektől benne van az előadásban. Rajtuk kívül mindeddig 22-en működtek együtt az előadásban, közülük három thaiföldi színész is. A 350 előadás alatt, 350 liter tej és 700 banán fogyott el fogyókellékként.

Az előadásban, a fiatalokat érintő társadalmi-szociális problémákat, így a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat. Hosszú beszélgetések, interjúk és egyéni megnyilatkozások eredménye a közös forgatókönyv alapján készült produkció, amellyel jövő év elején egy 5 hetes európai turnéra indul a társulat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?