December 28-án lép utoljára színpadra az Illés zenekar

Többet senki sem hallhatja élőben Szörényiéktől, hogy a Szó veszélyes fegyver vagy hogy Little Richard énekel. December 28-i koncertjük lesz az utolsó, utána feloszlik az együttes.

Az 1965-ben alakult legendás zenekar utolsó koncertje lesz az év végi Aréna-beli - mondta a kedden Borsnak Szörényi Levente, az Illés frontembere. A zenélést ugyanakkor nem hagyja abba az együttes három, még élő tagja. "Nem lehet ezt a végtelenségig húzni. Átadjuk az emlékezetnek az Illést" - fogalmazott az énekes-gitáros, azzal is indokolva a döntést, hogy 70 körül az ember elfárad.

Bródy János szerint minden tagnak az az érzése, hogy az Illás már egy nem létező zenekar, ezért többet ezen a néven nem koncerteznek. A daloknak ugyanakkor ma is érvényes mondanivalójuk van - tette hozzá. Szerinte ma az számít jó zenésznek, "aki letette a hűségesküt".

Kimaradt?