Fennállásának 15. évét ünnepli a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes

A 15 éves Ördögtérgye Néptáncegyüttes szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a XI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóra. A rendezvényre 2014. november 28 – 29.-én kerül sor a kolozsvári Diákművelődési Házban.

Pénteken, november 28.-án este 19 órától az Ördögtérgye Néptáncegyüttes „Gondolatok a régiekről… Gyimes” című előadását tekintheti meg a tisztelt közönség a Kolozsvári Diákművelődési Ház színpadán.

Szombaton, november 29.-én reggel 10-től a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a „János Vitéz” című mesejátékát mutatja be a Kolozsvári Diákművelődési Ház színpadán, nemcsak gyerekeknek. Az előadást kézműves foglalkozás követi a Diákház előterében. A foglalkozás alatt gyermektáncház lesz Both József és Both Zsuzsa vezetésével. Délután, 17 órai kezdettel három tervező népi ihletésű ruháinak bemutatására kerül sor.

A jubileumi ünnepség jegyében olyan idős falusi táncosokat hívtunk meg, akiktől a csapat az elmúlt 15 évben rengeteget tanult, táncot és életbölcsességet egyaránt. A 19 órától kezdődő gálaelőadáson mellettük fellépnek a környékbeli néptáncegyüttesek is, így a kolozsvári Szarkaláb, Kalotaszeg, Zurboló és Bogáncs, a szamosújvári Kaláka, illetve a szegedi Cuháré, a kosteleki Szellő és a házigazda Ördögtérgye Néptáncegyüttes régi és új tagokkal, kiteljesítve az Erdély különböző vidékeinek táncos és zenei kultúrájáról alkotott képet. Előadás után reggelig tartó táncház kezdődik a Heltai Gáspár Alapítvány székhelyén.

Kimaradt?