Színpadra készül a Pál utcai fiúk

November 15-én, szombaton este újabb produkcióval lép közönség elé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata: Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című darabját mutatja be.

Bemutató előtt néhány nappal még van javítanivaló az előadáson, de „már mindenki pontosan tudja, hogy mit játszik”, szombatig a végső simításokat kell már csak elvégezni – mondta sajtótájékoztatón Vidovszky György rendező, aki osztotta Gáspárik Attila vezérigazgató véleményét a produkció technikai megvalóításáról, vagyis, hogy az nehéz folyamat elé állította a színházat. A forgó díszlet megoldása jelentett nehézséget, a gyerekekkel való munka jól ment – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Annál is inkább, mert a rendező drámapedagógiai végzettséggel jobban tudta kezelni a gimnazistákat, akiknek nem annyira azt kellett megtanulniuk, hogy hova álljanak a színpadon, hanem egy-egy másik személy bőrébe hogyan bújjanak bele, hogyan képzeljék el, milyen is lehet más embernek lenni, más élethelyzetben cselekedni, dönteni, tenni valamit. A gyerekeknek meg kellett tanulniuk egymás nyelvén beszélni, a színház nyelvén, úgy nézni egymás szemébe, hogy ne fogja el őket közben a nevetés.

A díszlet, amely Cziegler Balázs munkája, nem illusztratív, tehát farakásokat senki ne várjon – figyelmeztetett Gáspárik, inkább kik-ki a maga fantáziája szerint képzeli el, milyen is az a Grund, vagy a Fűvészkert, amiért harc folyt annak idején. A jelmez, Bocskai Gyopár a készítője, nem azt a korabeli világot jeleníti meg, amit Molnár Ferenc, hanem a ’70-es éveket, hogy ne legyen éppen skanzen-jellege. A ruhák, cipők, bár nem a legutolsó divat szerint készültek, mégis közelebb állnak a mai fiatalokhoz, mint az eredeti szereplők viselete.

Az előadásban színészek, színnészhallgatók és gimnazista fiatalok lépnek színpadra. Nemecsek szerepében Dull Bence még csak 12 éves, tehát még elemi iskolába jár. Az előadásra oly nagy az érdeklődés, hogy a szombat esti bemutatót követő vasárnap és hétfő esti bérletes előadások mellett még egy vasárnap délelőttit is szervezett a színház.

Kimaradt?