A Héttorony fesztiválra készülnek Nagyváradon

November 8-án pénteken és 9-én szombaton többek között Novák Pétert, Szokolay „Dongó” Balázst és az Etnofon Zenei társulást is láthatják Nagyváradon, a Héttorony fesztivál keretében, tájékoztattak a szervezők.

Nagyváradon november 8-án 20 órától a Nagyváradi bujdosók koncertre várják a közönséget Queens Music Pub-ban, a koncert különlegessége, hogy az Etnofon Zenei Társulással Novák Péter is fellép. A váradi közönség a Nagyvárad Táncegyüttes Nagyvárosi bujdosók című táncjátékából már ismerheti Kiss Ferenc szerzeményeit.

Az Etnofon Zenei Társulás 1994-ben alakult Kiss Ferenc kezdeményezésére, aki azt megelőzően a nagy múltú Vízöntő és a világhírű Kolinda együttes egyik meghatározó személyisége volt. Tagok: Babos Károly – ütőhangszerek, Huszár Mihály – basszusgitár, ének, Kiss Ferenc – hegedű, ének, Küttel Dávid – szintetizátor, harmonika, ének, Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek

November 9-én, vasárnap 11 órától Papó zenedéje  címmel rendhagyó énekórára várják a kisebbeket az Árkádia Bábszínházba. Az előadás Kiss Ferenc azonos című mesés-zenekönyve alapján  Előadók: Kiss Ferenc „Papó” – ének, mese, hegedű, kobza, tekerőlant, Küttel Dávid – gitár, ütőgardon, harmonika, ének, tánc, Szokolay „Dongó” Balázs – duda, furulyák, doromb, tárogató, szaxofon

Szintén november 9-én, 18 órától nyitják meg A Kós Károly Egyesülés erdélyi vándoriskolásai című kiállítást a váradi színház első emeletén. Az egy héten át látható tárlatot Bogos Ernő építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja nyitja meg.

A Weöres Sándor Rockandroll című táncos, zenés előadással zárul a Héttorony fesztivál vasárnap 19 órától. „Itt van minden nemzet apraja-nagyja, szabadon gyakorolva faji, nemi, etnikai, vallási meggyőződését. Álompolgári ismeretek alapfokon, a flóra és fauna, tűz, víz, föld, levegő, az éltető négy elem mellett.” – mondta az előadásról Novák Péter, aki annak rendezője és játékmestere is. Zenészek: Braun László, Küttel Dávid, Molnár Balázs, Nyíri Sándor, Szokolay Dongó Balázs, táncosok: Lengyel Szabolcs és Pótor Katalin

Belépőjegyeket a két koncertre tíz lejért, a gyermekkoncertre öt lejért vásárolhatnak a Szigligeti Színház jegypénztárában keddtől péntekig 11– 17 óra között, vagya  helyszíneken a kezdés előtt egy órával.

Kimaradt?