Népviselet-népszerűsítés Szabad Székely módra

Népművészeti értékeket ápol a Szabad Székely Egyesület, és ezt segítette anyagilag Hargita Megye Tanácsa. Pályázaton nyert pénzen egy rend ünnepi férfi viseletet, három rend hétköznapi férfi viseletet, egy rend ünnepi női viseletet és egy rend hétköznapi női viseletet vásárolt az egyesület. A ruhákat minden olyan fiatal viselheti, aki szívügyének tekinti az egyesület célkitűzéseit és aktívan részt vesz azok megvalósításában

Mit jelent a hagyaték, mennyire vagyunk felelősek mindazért, amit őseinktől örököltünk? – ilyen kérdéseket boncolgat az áprilisban alakult Szabad Székely Egyesület, melynek célja a székely embert teljes valójában megismertetni a fiatal nemzedékekkel, a még meglévő információkat fenntartani, annak megélésére, bemutatására, továbbörökítésére buzdítani, a már feledésbe merült ismereteket pedig felkutatni és rögzíteni Székelyföldön, Erdélyben és ahol székely emberek élnek.

Az egyesület felismerte, szükség van minél több lelkes fiatalra, segítőkész emberekre, bölcs öregekre, hogy minél pontosabb képet kapjunk múltunkról, örökségünkről és nem utolsó sorban ez által megmenteni, ami még menthető. „A legfiatalabb egyesület vagyunk Gyergyóalfaluban, de nem csak ezen a téren hangolódtunk a fiatalságra, hiszen célunk az is, hogy minél több fiatalt bevonjunk az egyesületbe, ezáltal minél szélesebb körben népszerűsíteni népi értékeinket”, mondta Balázs Barna, az egyesület elnöke.

Vissza a múltba

Viszonylagos közelmúltba vezet a Szabad Székely Egyesület a 19. századi családi ház és lakója Gyergyóalfaluban című projekt által, mely során egy, a településen található 1894-ben épült hagyományos székely faház helyreállítását tervezik, hogy a falu említett értékes építészeti öröksége továbbra is fennmaradjon. Ez a ház egyben az egyesület tevékenységeinek is helyet biztosítana.

„Programjaink a székely ember mindennapi életének mélyebb megismerésére irányulnak, az őseinktől örökölt erkölcs fontosságát hangsúlyozzák. Középpontba állítjuk a népművészeti értékeket, mint a népzene, néptánc, népi építészet, népi mesterségek, valamint a néphagyományi értékeket, mint a népszokások, népi vallásosság, népi időjóslás. Tevékenységünk középpontjában a székely hagyományos önfenntartó életmódot, a hagyományos gazdálkodást állítottuk. Fontosnak tartjuk a népviselet minél teljesebb és általánosabb használatának népszerűsítését, ezért nem szeretnénk megfeledkezni a korabeli ház lakójának ünnepi és hétköznapi viseletéről sem”, mutatta  be az egyesületet az alelnök, Gál Levente.

A Gyergyóalfalvi Gazdanapi Sokadalmon bemutatott népviseletek beszerzése a Hargita Megye Tanácsa által ki irt pályázatnak köszönhető. A négy rend férfi és két rend női ruha elkészítési értéke csaknem 5000 lej amelyből 4000 lejt Hargita Megye Tanácsa biztosított.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?