Táncos mesét mutat be a Nagyvárad Táncegyüttes

A Pomádé király új ruhája című gyermekoperát mutatja be október 2-án a Nagyvárad Táncegyüttes.  Ránki György gyermekoperája minden korosztálynak felhőtlen szórakozást ígér.

Pomádé király egyetlen gondja, hogy mit vegyen fel. Ezáltal az udvartartás egyetlen gondja is az, hogy a király mit vegyen fel. A két szabólegény – a király és az udvaroncok butaságát kihasználva – gúnyt űz belőlük. Ránki György zenéjére, fergeteges bohóckodással derül ki a „meztelen igazság”.

A Pomádé király új ruháját Ránki György eredetileg a Magyar Rádió felkérésére írta, majd később, a rádiós bemutató sikere után dolgozott át a színpadi bemutató számára. Ránki György (1907 - 1992) legismertebb darabja szinte minden oldaláról bemutatja a kiváló, egyéni hangú, humoros, gunyoros, szellemes szerzőt. Zenéjében egyaránt fellelhetők a komolyzene, a jazz, a könnyebb tánczene, és a népdalok elemei – mindez bravúros, szórakoztató módon.

E zenei anyag felhasználásával készül el a Nagyvárad Táncegyüttes új produkciója, amely beleillik az utóbbi előadásaik sorába, hiszen gyarló emberi tulajdonságokból fakadó aktuális társadalmi problémákat dolgoz fel humorosan. A fölösleges cicoma, a felületes életszemlélet ellenében, a körülöttünk zajló események kritikus megfigyelését és az igazmondást – még, ha bátornak kell is hozzá lenni – nem lehet elég korán elkezdeni. Az előadás rendező- koreográfusa Dimény Levente, koreográfus László Csaba, a díszlet- és a jelmezek André Csongor és Dimény Levente munkáját dicsérik.

Az előadás bemutatójára október 2-án 18 órától kerül sor az Árkádia Bábszínház Nagytermében, de az előadás másnap, azaz október 3-án 13 órától is megtekinthető ugyanott. A jegyek ára gyerekeknek és nyugdíjasoknak 7 lej, felnőtteknek 10 lej.

Jegyeket elővételben a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint a színház és a Nagyvárad Táncegyüttes weboldalán lehet vásárolni, illetve egy órával az előadás előtt a helyszínen. 

Kimaradt?