Magyar napokat szerveznek Szászrégenben

Második alkalommal szervezi meg a Kemény János Művelődési Társaság és az RMDSZ szászrégeni szervezete szeptember 18-21-e között a Szászrégeni Magyar Napokat, amely több helyszínen tucatnyi programmal várja az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat szeptember 18-án, csütörtökön délután 6 órakor a magyarrégeni parókia kiállítótermében, Baróthi Ádám képzőművész tárlatnyitójával kezdődik. Másnap, szeptember 19-én, pénteken a Rákóczi Szövetség égisze alatt és Nagy Atilla tanár vezetésével történelmi vetélkedőt tartanak Szászrégen múltjáról. Délután 6 órakor az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagyterme gálaestnek ad otthont. Ekkor nyitják meg hivatalosan a Magyar Napokat, köszöntőbeszédek hangzanak el és átadják az életműdíjakat.  Az est második részében Kilyén Ilka színművész, valamint Trozner Kincső és Buta Árpád előadása tekinthető meg.

Szeptember 20-án, szombaton, délelőtt 10 órától ugyancsak  az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében kisdiákok előadására kerül sor. Néptáncok, népdalok és színdarab szerepel a programban. Délután öttől a Diakóniai Ifjúsági Házban László Márton történész „70 éve történt ...” címen tart előadást. Este fél héttől a római katolikus templomkertben a templom fennállásának 230 éves évfordulójára emlékeznek. Este fél nyolctól az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében lép fel a Nagykőrösi Színtársulat Hair című musicallel. Az előadásra a belépés ingyenes.

Szeptember 21-én, vasárnap a rendezvények színhelye az Avântul sporttelep lesz. A program szerint délelőtt 10 órai kezdettel a szabadtéri színpadon ökumenikus istentiszteletet tartanak, azt követően 11 és 16 óra között különböző szabadtéri programokkal várják a szászrégeniekeket. Lesz minifoci és asztalitenisz bajnokság, hagyományos gulyásfőző verseny, kisiparosok kiállítása, könyvvásár, népművészeti kiállítás, gyerekfoglakozások.

  Délután 3 órától lépnek fel a szászrégeni Rügyecskék, a Kéknefelejcs és a beresztelki Lángvirág néptánccsoportok. Azt követi négytől a modern tánc és a zene, amelynek fellépője az Urban Art tánccsoport, a Blast zenekar, 5 óra 30 perctől pedig Szabó Előd és a Titán. Este héttől Benkő Lászlónak és a Megapolisnak tapsolhat a közönség. Este fél kilenctől lampioneregetés zárja a II. Szászrégeni Magyar Napokat.

A II. Szászrégeni Magyar Napok főtámogatói: Szászrégen Polgármesteri Hivatala, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Magyarország), Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az RMDSZ Főtitkársága és a Maros Megyei Tanács.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvényekre.

Kimaradt?