Magyarországi turnéra indul a Hargita Együttes

Szeptember 12-én kéthetes magyarországi turnéra indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A tervek szerint a 16 nap alatt a társulat 12 helységben tizennyolcszor lép színpadra.

Az első fellépés Mórahalomban lesz szombaton, szeptember 13-án, délelőtt 10 órakor. A „25 éves Mórahalom” gálán folklórműsort mutat be a csapat. Másnap, 14-én este 7 órától szintén Mórahalomban a Nagyvásártér szabadtéri színpadán a csapat a Vándorúton – otthonról haza című műsort mutatja be.

Szintén a Vándorúton – otthonról haza című műsort nézhetik meg 15-én, hétfőn este 7 órától Szegeden az IH Rendezvényközpontban, 16-én, kedden este 6-tól Kisteleken a Városi Művelődési Házban és 17-én, szerdán délután 5 órától Makón a Hagymaházban.

Szeptember 18-án, csütörtökön este 6 órától Tiszaújvároson a Derkovits Kulturális Központban a János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsort mutatja be az együttes.

Következik Egerben 19-én, pénteken este 7 órától a Vándorúton, majd 20-án, szombaton délután 5 órától Egerszalókon, és 21-én, vasárnap délután 3 órától Nagyigmándon a János vitéz.

A Nemzeti Táncszínház meghívására szeptember 24-én, szerdán Budapesten a Hagyományok Házában kétszer, délelőtt 10.30-kor és délután 3 órakor mutatja be a csapat a János vitézt.

Szeptember 26-án, pénteken este 6 órától Budakeszin a Vándorúton lesz műsoron.

Szeptember 27-én, szombaton este 7 órától Budapesten a Művészetek Palotájában, Varga Zoltán portréműsor keretében a Hargita Együttes részletet mutat be az Örökség című műsorból.

Végül szeptember 28-án, vasárnap szintén Budapesten a Hagyományok Házában két előadáson mutatja be a társulat a Vándorúton – otthonról haza című műsort előbb 3 majd este 7 órától.

Kapcsolódók

Kimaradt?