Vasárnap kezdődik a Tamási Áron Színház 66. évada

Vasárnap este 19:00 órától a magyar kortárs színházi alkotó, Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn. című darabjával indul a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház hatvanhatodik, 2014/2015-ös évada.

A Porogi Dorka által rendezett előadás próbái még az elmúlt évadban elkezdődtek, és a vasárnapi bemutatót követő előadásra a szeptemberben sorra kerülő PulzArt összművészeti fesztivál keretében kerül majd sor.

Kaisers TV, Ungarn.

A Kaisers TV Ungarn 2011-ben íródott, Markó Róbert színházkritikus szerint „torokszorítóan vicces, kérdve kifejtő tanulmány a hazaszeretetről.” A történet képzeletbeli főhőse Baráznay Ignácz, a Szabadságharc mártírja, akit a nemzet „a sukorói oroszlánként” emleget. Tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália, egy különös transzcendens utazás során visszakerül 1848-ba, s az ott, akkor már működő császári televíziónál, a Kaisers TV-nél kap állást. Lassan kiderül számára, hogy apja korántsem volt olyan eszményi hős, mint ahogy a nemzet emlékezetében élt, vagy ahogyan ő azt képzelte.

Porogi Dorka budapesti rendező, aki a bölcsészkar után második egyetemként végezte el a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői szakát 2012-ben, azóta rendezett már Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kecskeméten. Az egyetemi vizsgaelőadását ugyancsak Pintér Béla-darabból, a Parasztoperából készítette. A Kaisers TV, Ungarn. egyik első próbáján így nyilatkozott: „az előadást elsősorban azoknak ajánlom, akik nevetni szeretnének, és van némi öniróniájuk”. Az előadás dramaturgja a kortárs magyar líra egyik legjelentősebb, Kossuth-díjas művésze, Kovács András Ferenc.

Meglepetések évada kezdődik

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház hamarosan kezdődő évadának további előadásainak címei egyelőre nem nyilvánosak, ugyanis még nem nevezték ki a társulat igazgatóját. Bocsárdi László mandátuma ugyanis néhány hónapja lejárt, az önkormányzat versenyvizsgát hirdetett. Lapunk értesülése szerint a színházigazgatói tisztségre csupán Bocsárdi László nyújtotta be pályázatát, őt a szakmai bizottság szeptember 3-án hallgatja meg, azt követően hirdetnek eredményt. A társulat közleménye szerint az új évad előadásai csak a  versenyvizsga lezárulása, és az új igazgató kinevezése után válnak nyilvánossá.

Bérlet- és jegyárak

A Tamási Áron színház ugyanakkor felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy augusztus 28-tól, csütörtöktől lehet újra bérleteket vásárolni. A tavaly vásárolt bérletek, a Mecénás- és diákbérlet kivételével, az idei évadban is érvényesek. A bérlettípusok a tavalyiakhoz képest nem változtak. Az ÁBEL BÉRLET (előre kiváltott helyjeggyel ötszöri belépésre érvényes, 5 lejes helyjegy ellenében a bemutató előadásokra is érvényes): 60 lej. DIÁKBÉRLET (szervezett diákközönségnek négyszeri belépésre érvényes): 25 lej. NYUGDÍJAS BÉRLET (előre kiváltott helyjeggyel öt belépésre érvényes, névre szóló bérlet, kiváltásához friss nyugdíjszelvény felmutatása szükséges): 29 lej. KULTURÁLIS BÉRLET (előre kiváltott helyjeggyel öt belépésre érvényes, névre szóló kedvezményes bérletcsomag, pedagógusok, a megye kulturális intézményeinek alkalmazottai, kulturális civil szervezetek tagjai számára): 43 lej. VIDÉKI BÉRLET (a vidéki közönség számára fenntartott, névre szóló, előre kiváltott helyjeggyel öt belépésre érvényes, névre szóló bérlet): 27 lej. MECÉNÁS BÉRLET (előre kiváltott helyjeggyel a színházi évad összes előadására): 550 lej, két bérlet kedvezményesen 1000 lej.

Jegyárak: bemutató előadásra egységesen: 30 lej, Ábel bérleteseknek 5 lejes helyjeggyel, a teljes árú jegy: 16 lej és a kedvezményes jegyek iskolás diákoknak és nyugdíjasoknak: 8 lej. A Tamási Áron Színház új évadára szóló bérletek a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg személyesen, illetve a 0267-312-104, és 0728-083-336-os telefonszámokon.

Kimaradt?