Vasárnap kezdődik az 5. Kolozsvári Magyar Napok

Több hónapos, megfeszített munkát igénylő szervezés áll mögöttük, és még el sem kezdődött a Kolozsvári Magyar Napok, de alaposan felkészültek, az előző évekhez képest azt az élvezetet, színvonalat nyújtják, amelyekhez hozzászokott a közönség, mondta kedden délután Gergely Balázs főszervező.

Gergely kifejtette, öt évvel ezelőtt azzal a céllal szerveték meg a rendezvényt, hogy közösen ünnepelhessen a kissé szétesett közösség, ezt pedig az előző években ha nem is teljesen, de elérték. Egy felmérés szintén azt mutatta, a kolozsvári magyarok 98 százaléka hallott a rendezvényről, 60 százalékuk részt is vett valamilyen programján.

Szintén cél volt hazahozni a városból eltávozottakat, akiket érdekel az erdélyi, a kolozsvári kultúra, ezek a célok pedig szintén megvalósultak bizonyos mértékben, mondta a főszervező. Kitért arra is, románok szintén jelen voltak a rendezvényen, a sajtó is kevés kritikával, inkább dícsérettel illette a rendezvényt, egyre természetesebbé válik, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat évente megszervezik.

Horváth Anna alpolgármester úgy fogalmazott: megfelelő pillanat ez, hogy újra elismételjük, honnan indultunk, és hol tartunk most. Szimbolikus jelentőségű, hogy a rendezvény mára a kiemelt fontosságú projektek közé került az önkormányzatnál, ami a pénzügyi támogatást is megnövelte, idén 130 ezer lejre. Kiemelte, az ötödik Kolozsvári Magyar Napokról elmondhatjuk, többszörösen elérte célkitűzését, majdnem minden kolozsvári és számos erdélyi család nyári programjában szerepel, ennek pedig a sokszínűség lehet a titka, ugyanakkor, hogy falakat képes lebontani és hidakat építeni. Arról is beszélt, örvend annak, hogy a rendezvény referenciapont a város többi rendezvénye számára.

Az idei költségvetés negyede hazai közpénzből áll, elsősorban a polgármesteri hivatal, de a kulturális minisztérium és a megyei tanács is támogatta a rendezvényt, a domináló magyarországi források mellett viszont megjelentek a kolozsvári vllalkozók is, akik soha nem látott mértékben sorakozak fel a Kolozsvári Magyar Napok mögött.

Szabó Lilla programigazgató kifejtette, közel ötszáz programpontra lehet számítani a csatlakozó partnereknek köszönhetően is. Számos kiállítás, múzeum várja az érdeklődőket, erősítettek idén a klasszikus zene területén, és a gyerekek számára szervezett felhozatal is bővült. Új elem a színházi miniévad, a Farkas utcai programsátrak is gazdagodtak, a performansz-fesztivál szintén új színt hoz a kínálatba, ahogy az EKE-túrák is. A Szent István Napi felvonulás 24-én, vasárnap indul a Szent Gyögy szobortól, az előző évektől eltérően.

Sánta Levente fesztiváligazgató kiemelte, idén 101 támogató, több mint kétszáz önkéntes, több mint harminc színpadi előadás képezi a Kolozsvári Magyar Napokat. Vasárnap zajlik a nyitógála, a Székely Dózsa György táncjátékkal, hétfőn négyórás rockmaratont szerveznek, kedden Tamás Gábor tart koncertet, szerdán megnyitják a Farkas utcát, csütörtökön zenél a Kiscsillag és a Quimby, pénteken a Szimfonik Live produkciót, szombaton hangversenyt lehet hallgatni, este az Illés lép fel, vasárnap zárógála, táncshow zajlik, sorolta a fesztiváligazgató.

A Fogoly utcában nyolcméteres kaputornyot építenek majd raklapokból, árulta el Gergely Balázs, aki azt is elmondta, felmérés van arról, hogy számos kolozsvári magyar család támogatná a rendezvényt, így erre is van lehetőség: aki a 8842-es számra SMS-t küld, az két euróval támogatja a Kolozsvári Magyar Napokat.

(Az írás címoldalas illusztrációjának szerzője Kiss Gábor).

Kimaradt?