SIC Feszt lett a Háromszéki Szabadegyetemből
Miután évekig Háromszéki Szabadegyetemként hirdették, idéntől új nevet kapott és gazdagabb programkínálatot sorakoztat fel a SIC Feszt. A Kovászna város melletti Csomakörösön csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény programján lévő közéleti előadások többek között olyan témákat dolgoznak fel, mint Székelyföld jövőképe, autonómiája vagy a kisebbségvédelem. Emellett kulturális, pedagógiai előadásokra és esti koncertekre, bulikra is sor kerül, többek között koncertezik a Zanzibár, a Face Today, a Bagossy Brothers Company, számoltak be a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.
A Háromszéki Szabadegyetemként ismert rendezvény 2009-től a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) szervezésében működik, amely öt év alatt túlnőtte az eredeti elképzeléseket, ezért idén kibővítették a rendezvényt és létre hozták a SIC FESZT-et, számolt be Oltean Csongor, a HÁRIT elnöke és a SIC FESZT főszervezője. Csapatvetélkedőkben és diákprogramokban, kiselőadásokban gazdag tábor elé nézhetnek azok, akik Csomakőrösre látogatnak a hétvégén.
Gyergyai Beáta, a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének (KOVAKÖ) alelnöke szerint arra törekednek, hogy a tanulókat a diáktanácsokban, illetve a civil szervezetben való tevékenységekre buzdítsák. A DéTé (Diáktanács) első lépés a közösségért című szakmai előadáson szó lesz a diáktanácsok életéről, tevékenységéről és hasznosságáról. Fontos, hogy beszéljünk ezekről a problémákról, mert sajnos manapság nagyon kevesen vállalnak szerepet a diáktanácsokban.
A SIC Feszt programjában szerepel még bútorfestés, nemezelés, zenélés, zeneoktatás a Művészeti és Népiskola közreműködésének köszönhetően. ,,Azért léptünk partnerségbe a SIC Feszt-el, mert színes, több tematikával foglalkozó rendezvény, amelybe a gazdaság, közélet és pedagógia mellett a kultúra is fontos szerepet kap.‘‘- magyarázta Gáj Nándor iskolaigazgató. Az érdeklődők különböző képzőművészeti foglalkozásokon, illetve Fehér János, művészettörténész és Dr. Gazda Enikő muzeológus előadásán vehetnek részt.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, Grüman Róbert rámutatott: öt évvel ezelőtt, amikor elindult a rendezvény a HÁRIT elnökeként kezdte a szervezést, most pedig az RMDSZ ügyvezető elnökeként segíti a tábor szervezését. Ez is bizonyítja, hogy a szervezet nyitott minden féle ifjúsági tevékenységgel való partnerségre.‘‘
A csomakörösi szabadegyetemen előadást tart többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Tánczos Barna és Klárik László Attila, szenátorok, Markó Attila, Márton Árpád András, parlamenti képviselők, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke és Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke. Emellett a közéleti sátorban Maros, Kovászna és Hagita megye városi, illetve megyei önkormányzati képviselői is jelen lesznek a közös eszmecserén.