Bordás-táncórák kezdőbbeknek és haladóknak

A kortárs tánc könnyedségét adja át kezdőknek és haladóknak Bordás Attila szabadúszó táncos Kolozsváron. A tanfolyam harmadik állomását reményei szerint továbbiak követik a jövőben, mert úgy látja, "van erő" a kincses városban.

Megfeszített tempóban, napi három órán át edzenek, eltanulva a kortárs tánc technikáit. Más alkalmakkor előbb a felszabadító gyakorlatokkal kezd, itt azonban belevág a sűrűjébe, és azt tanítja, hogyan éljék meg a szabadabb mozgást, a lendületből hogyan táplálkozzanak, inkább kihasználva a gravitációt, mint dacolva vele. Mozgásfázisokat, szinte kis koreográfiákat ad át, amelyekre aztán építeni lehet.

A sepsiszentgyörgyi születésű, de a román és magyar fővárosban is gyakran dolgozó táncos elmondta, célja az volt, hogy olyan alapot kapjanak a jelentkezők, amivel a későbbiekben tovább tudnak fejlődni. Sokan szakmai okokból vállalták a kurzust, a magyar színház és opera művészei követik a mozdulatait az órákon, mások elsősorban a testi-lelki felszabadulást keresik.

Sokak számára idegen műfaj a kortárs tánc, ezért Bordás Attila elmagyarázta: tévhit az, hogy olyan szabadságot engedne meg ez a műfaj, amilyent akar a táncos, hiszen itt is létezik egy sajátos logika és rendszer, ami azonban gazdag annyira, hogy folyamatosan új dolgokat hozhat létre.

„A klasszikus, megkötött táncokat tisztelem, jártas vagyok ezen a területen is, de úgy gondolom, hogy a kortársban minden megtalálható, ami a korábbi műfajokban jó” – fogalmazott lapunknak.

Bordás Attila azt még nem tudja, hogy hogyan tovább, de úgy érzi, Kolozsvár a leggazdagabb város az országban, ahol sokan nyitottak – szemben például a fővárosi emberekkel. "Ám számomra az a legfontosabb, hogy bárhol vagyok, aktivitásra buzdítsam az embereket a tánc segítségével" – jelentette ki.

Kimaradt?