Igazgató kerestetik az egyik legsikeresebb erdélyi színház élére

Megüresedett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház igazgatói tisztsége, a fenntartó, vagyis a sepsiszentgyörgyi önkormányzat versenyvizsgát hirdetett. A magyar színházi társulatot az elmúlt években Bocsárdi László igazgatta, és lejárt a mandátuma.

Sztakics Éva alpolgármester úgy nyilatkozott: egy szakmai bizottság felmérte Bocsárdi László menedzseri tevékenységét, és nagyon jó minősítést kapott, így a következő négy évre szóló mandátumra ismét pályázhat a társulat igazgatói tisztségére.

A pályázók augusztus 25-ig nyújthatják be pályázatukat a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz. A színházigazgató jelölteknek rendelkezniük kell szakirányú egyetemi végzettséggel, és legalább három éves tapasztalattal kulturális menedzsment terén, ismerniük kell a magyar nyelvet is.

Bocsárdi Lászlót az ország legismertebb színházi rendezői között tartják számon, több hazai és külföldi szakmai díj tulajdonosa. Bocsárdi 1995-ben lett a Tamási Áron színház művészeti igazgatója, és 2005-től mostanáig a társulat igazgatói tisztségét töltötte be. 

Kimaradt?