Tarantino szerint a mozi halott

A múlt héten véget ért 67. Cannes-i Filmfesztiválon nyilatkozó Quentin Tarantino szerint a klasszikus mozi halott, a vetítőtermekben nyilvános televíziózás folyik, de legalább a fiatal filmeseknek könnyebb dolga van.

Tarantino a fesztiválon a Ponyvaregény 20 évvel ezelőtti győzelme alkalmából tartott sajtótájékoztatót, ahol a celluloidot felváltó digitalizáció miatt bánkódott, a mozikban zajló, digitális kópiákról való vetítés szerinte ugyanis olyan, mintha nyilvánosan tévéznénk – ezért ő inkább otthon vetít magának, írja a Hvg.

Az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakjának tartott filmes hozzátette, hogy a mai digitalizációs körülmények közepette, amikor már akár telefonnal is lehet forgatni, legalább a fiataloknak könnyebb a dolga.

Tarantino saját munkásságáról szólva elmondta, gyakran nézi újra saját filmjeit, amiken utólag sem változtatna semmit, és nem érti azokat a rendezőket, akik folyamatosan a régi filmjeikben elkövetett hibák miatt panaszkodnak.

Tarantino jelenleg a The Hateful Eight második verzióján dolgozik, de lesz egy harmadik is, azt viszont még nem tudja, hogy regény, film, vagy színdarab lesz-e belőle.

Kimaradt?