Műemlékké nyilvánították az aradi Szabadság-szobrot

 A Műemlékek Országos Bizottsága május 28-i, szerdai ülésén műemlékké nyilvánította az aradi Szabadságszobrot és környezetét, a román-magyar megbékélés parkját.

A műemlékjegyzékbe való felvételhez szükséges hivatalos iratcsomót már évek óta a bizottság elé terjesztette az Arad Megyei Kulturális Igazgatóság. Ebben, az RMDSZ kezdeményezésére 2004-ben a Tűzoltó térre visszaállított, egy évvel korábban restaurált szimbólumértékű köztéri alkotás egyediségét emelték ki a műemlékes szakemberek.

„A Szabadságszobor műemlékké nyilvánításával a romániai magyar közösség egy újabb bizonyosságot nyert arra vonatkozóan, hogy kulturális örökségének eme műremeke védelmet és fokozott figyelmet kap. Amikor 2004-ben ezt a szobrot az RMDSZ-nek sikerült visszaállítania, és ezáltal a köztudatba is visszahoznia – Románia és Magyarország kormánya elöljáróinak jelenlétében – csupán reménykedtünk abban, hogy méltó védelmet is tudunk majd nyújtani a számos történelmi viszontagságot megélt szabadság-szimbólumnak. Külön öröm számunkra, hogy immár az épített örökségvédelem szakmai szempontjai szerint is oltalmazhatjuk” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter.

Az aradi Szabadságszobor néven ismert szoborcsoport a XIX. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf és Zala György szobrász tervezett és vitelezett ki.  1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban, 1925-ben azonban eltávolította az akkori karhatalom. Hetvenkilenc év után sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román-magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül.

Kimaradt?