Az Adyt diákként befogadó zilahi lakot emlékházzá alakítják

Ady Endre-emlékházat készül berendezni a Pro Szilágyság egyesület abban a zilahi épületben, amelyben a költő diákévei alatt lakott – tájékoztatta az MTI-t Seres Dénes parlamenti képviselő, az egyesület elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szilágy megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, hogy a zilahi Kraszna utcai műemlék épületet pár éve kezdte árulni a tulajdonosa, aki külföldre telepedett. Sikerült megállapodni vele, hogy kivárja, míg az egyesület összegyűjti a szimbolikus értékkel bíró épület árát. A pályázatokon szerzett pénzből és adományokból megvásárolt épület immár a Pro Szilágyság egyesület és a támogató Communitas Alapítvány közös tulajdona.

Seres Dénes elmondta, hogy a megvásárolt kétszobás ingatlan egy többlakásos épület kapualjas utcafrontján van. Felújítása két-három héten belül fejeződik be. Hozzátette, ezt követően próbálják összegyűjteni a kiállítandó tárgyakat, hogy a nyár folyamán megnyithassák az emlékházat. Felvették már ez ügyben a kapcsolatot a nagyváradi Ady-múzeum illetékeseivel, és a budapesti Petőfi-múzeumot is szándékukban áll megkeresni, amely nemrég a csucsai Ady-emlékház kiállítását rendezte.

Seres Dénes elmondta, azt feltételezik, hogy Ady Endre annak idején albérleti díj ellenében lakott a zilahi házban. A költő 1892 és 1896 között volt a zilahi Wesselényi Református Kollégium diákja, itt is érettségizett 1896-ban. Ady Endre egy 1903-ban közölt publicisztikájában azt vallotta: „Aki vagyok, az a négy zilahi esztendő által vagyok”. Első verseit a Szilágyság folyóiratban közölte, diákkori írásait a kollégium 1893-ban indított önképzőköri emlékkönyve őrizte meg.

Kimaradt?