Hatvan éves a Kolozsvári Rádió, ünnepi CD-t mutatnak be

Szubjektív, de reprezentatívnak szánt válogatással jelentkezik megalakulásának 60. évfordulóján a Kolozsvári Rádió. A Donát 160 Egyesülettel karöltve, digitalizált változatban adja közre az elmúlt 60 év felvételeit tartalmazó cédét, amelyet közönségtalálkozón mutatnak be szerdán 18 órától, a Kolozsvári Rádió hangversenytermében (Kolozsvár, Donát út 160.). Ugyanitt levetítik az évfordulóra készült, Kolozsvári Rádió 60 című riportfilmet. Az esten közreműködik a kolozsvári Klausengroove együttes.

A cédén 60 vallomás tükrében próbálnak minél átfogóbb képet nyújtani az irodalom és képzőművészet mellett a (nép-, komoly- vagy könnyű-) zene, a sport, a tudomány és a közélet nagyjairól, mindazokról a területekről, amelyeken a Kolozsvári Rádió az elműlt 60 év alatt jelen volt, „fülelt”, kérdezett, rögzített, továbbított és tárolt. A stúdióban, vagy különböző események zajosabb forgatában rögzített hangok önmagukért „beszélnek”: a sok éve mikrofonvégre kapott vallomások, a megszólalók hangja, szófordulatai révén régmúlt idők kerülnek jelenközelbe.

Felmérhetetlen kincset őriz a Kolozsvári Rádió alagsora: felbecsülhetetlen értékű, amikor szalagtári felvételről a püspök saját hangján hallhatjuk hitvallását, amikor a költő maga mondja el, honnan ihletődtek versei vagy a közéleti ember hangján idézhetjük fel vallomását arról, hogyan látta a rendszerváltás utáni politikai helyzetet.

A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége céljának és feladatának tekinti a szalagtári felvételek folyamatos digitalizálását, megőrzését és közkinccsé tételét.

Kimaradt?