Mezőségi szórványturnéra indul a Hargita együttes

Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programjának részeként május 26-án szokásos évi szórványturnéjára indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, és egybeköti körútját az egyik legfontosabb rendezvényével, a már hagyománnyá vált Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozóval. Az összetartozás, az identitástudat megerősítése Székelyföldön is fontos, de leginkább olyan vidékeken van szükség rá, ahol a magyarság szórványban él.

Az 1990-től Csíkszeredában hivatásos együttesként működő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1995-ben szórványmissziót vállalt, arra törekszik, hogy évente legalább egyszer előadásával eljusson olyan szórványtelepülésekre, ahová ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el hivatásos együttesek, ahol a Hargita előadása szinte az egyetlen magyar kulturális rendezvény egész évben, ahol a magyarságnak a szórványsors jutott osztályrészül a történelmi viszontagságok következtében. Bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra, nyelv és hagyomány ezeken a vidékeken határozottabban igényli a segítséget és a törődést értékeinek megőrzése végett.

Az Összetartozunk közösségépítő szórványprogram egyik célja segíteni a szórványban élő magyarságot népi hagyományai megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében és ezáltal a nemzeti identitása megőrzésében és megerősítésében. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásaival a szórványtelepülések kultúrájának értékeire szeretné felhívni a figyelmet.

Az idei turné során Felőr, Szépkenyerűszentmárton, Bethlen, Dés, Bálványosváralja, Szék, Vice és Magyardécse magyarságra láthatja a Hargita együttes A sóvidéki kalapács című előadását.

A szórványturné programja:
Május 26., hétfő, 19 óra: A sóvidéki kalapács – felőri kultúrotthon; az előadás előtt fellép a felőri Búzavirág Néptánccsoport.
Május 27­., kedd, 20 óra: A sóvidéki kalapács – szépkenyerűszentmártoni kultúrotthon.
Május 28., szerda, 19 óra: A sóvidéki kalapács – bethleni művelődési ház.
Május 29., csütörtök, 19 óra: A sóvidéki kalapács – a dési „Andrei Mureșanu Kollégium” díszterme; az előadás előtt fellép a dési Aranyeső Néptánccsoport és a Rezeda zenekar.
Május 30., péntek, 20 óra: A sóvidéki kalapács – bálványosváraljai kultúrotthon; az előadás előtt fellép a bálványosváraljai Árvalányhaj (utánpótlás) Néptánccsoport.
Május 31-­én, szombaton egész napos program Széken a XIX. Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozón.
Június 1­., vasárnap, 12 óra: A sóvidéki kalapács – vicei kultúrotthon; 17 óra: magyardécsei kultúrotthon; az előadás előtt fellép a magyardécsei Cseresznyevirág Néptánccsoport.

A turné támogatói: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Nemzeti Kulturális Alap.

Kimaradt?