Nyolcvanadik előadáshoz ért a János vitéz

A háromszéki Ozsdolán lép színpadra május 11-én, vasárnap délután 4 órakor a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsorával. Az ozsdolai közönség előtt mutatja be éppen nyolcvanadi alkalommal népszerű műsorát a társulat.

A minimális eszköztár használata lehetővé tette, hogy a műsor olyan eldugott kis falvakban is előadható legyen, ahol a művelődési otthon aprő és megporosodott színpadán talán évtizedek óta nem volt semmilyen kulturális rendezvény. A táncjáték humora sokrétűen összetett, a bőségesen használt helyzetkomikumtól, a legfinomabb elmésen burkolt célzásokig. A táncosokat dícséri, hogy a darab ennyi előadása után is megőrízte frissességét és improvizáló készségüknek köszönhetően bemutatóról bemutatóra megújul, fejlődik. Ezek lehetnek titkai a darab sikerének, az eddigi hetvenkilenc teltházas előadásnak, meg természetesen az együttesre mindig jellemző magas színvonalon előadott táncok.

Az ozsdolai előadást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Kimaradt?