Díjazzák a Versverseny legjobbjait

A Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége  idén is megszervezte Versverseny című rendezvényét, amellyel  a  kortárs erdélyi magyar költők előtt tiszteleg, alkotásaikat népszerűsíti és  a verset ünnepelteti a Magyar költészet napja alkalmából.  11 szerző 11 verse 11 előadóművész tolmácsolásában  került „megmérettetésre” on-line  zajló  szavazás által. A legtöbb szavazattal rendelkező vers alkotójának és előadójának díjat nyújtanak át a szervezők ünnepélyes keretek között – olvasható Pákai Enikő, az Erdélyi Figyelő című műsor főszerkesztőjének közleményében.

Idén Markó Béla „Csatolmány” című költeménye lett a nyertes, előadói: Lackó Vass Róbert és Szép András. A díjátadó ünnepségre április 25-én, délután 5 órakor  kerül sor a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/ Republicii u. 5/1, a versversenyben résztvevő költők és előadóművészek jelenlétében.

Kimaradt?