Három megye öt településén a János vitéz

Húsvét után előadásokban bővelkedő héttel zárja áprilist a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.

A társulat János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsorát már közel nyolcvan alkalommal mutatta be határon innen és túl, mindig telt ház előtt. Amolyan közönség kedvence lett a darab, amiben minden korosztály kisgyerektől a legidősebbekig, de akár minden társadalmi réteg is megtalálja azt, ami éppen neki szól, amit szívesen néz és örömet lel benne.

Az együttes ezúttal három megye öt településen mutatja be műsorát.

Április 25-én, pénteken déli 1 órakor Backamadarason, este 8 órakor Szentgericén lesz előadás. Mindkét fellépést a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Április 26-án, szombaton este 8 órakor Csíkcsicsóban lép színpadra a csapat. Az előadás Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Kulturális Központnak és a Hargita Együttes Néptánc Hargita Megyének közös programja keretében zajlik le.

Április 27-én, vasárnap Gyergyóremetén este 7 órai kezdettel nézhetik meg újra a helybéliek a János vitézt.

Végül április 30-án, szerdán este 7 órától tartja előadását az együttes Sepsibükszádon a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

 

Kimaradt?