Elárverezik Popeye kétméteres szobrát

Jeff Koons 25 millió dollárra (5,5 milliárd forintra) becsült Popeye-szobra és Andy Warhol hat önarcképe is szerepel a Sotheby's aukciósház tavaszi modern művészeti árverésén május 14-én, New Yorkban.

A népszerű képregényfigurát ábrázoló, több mint két méter magas szobor egy háromdarabos sorozat része. Jeff Koons 2002-ben kezdett bele a szériába, amelynek másik két darabja Larry Gagosian műkereskedő, illetve Steven A. Cohen milliárdos birtokában van.

Az árverésen szereplő példány 2009 és 2011 között készült, és a The New York Times szerint mindössze egy alkalommal szerepelt a nagyközönség előtt egy két évvel ezelőtti frankfurti kiállításon. A szobor a legismertebb pózában ábrázolja Popeye-t: a tengerész bal karjának muszkliját mutatja, jobb kezében pedig spenótkonzerv látható. "A pop-art története Popeye-jel kezdődik és ér véget" - idézte az aukciósház közleménye a Sotheby's kortárs művészeti részlegének társigazgatóját. Alex Rotter kitért arra, hogy a képregényhős már Roy Lichtensteint és Andy Warholt - a pop-art talán két legismertebb alakját - is megihlette az 1960-as években, fél évszázaddal később pedig Jeff Koons is ábrázolta.

A Sotheby's kínálatában Warhol egy hat önarcképből álló sorozata is szerepel 1986-ból, a művész halálát közvetlenül megelőző hónapokból. Az együttesen megvásárolható művek értékét 25-35 millió dollárra becsülik.

 

Kimaradt?