Borszék fotós szemmel (GALÉRIA)

A borszéki fotótáborban készült alkotásaikkal mutatkoztak be Marosvásárhelyen a csíkszeredai Prisma Fotóklub tagjai. A Bernády Ház tetőtéri kiállítótermében. Ebből az alkalomból bemutatták a Borszék fotós szemmel című albumot is.

A Prisma Fotóklub 1986-ban alakult Csíkszeredában, ahogy Szabó Attila elnök érdeklődésünkre elmondta, az akkoriban frissen megépült művelődési ház keretében jött létre. Azóta folyamatos változáson, fejlődésen megy át, az utánpótlás is állandó, hiszen tanítványai, illetve a fotózás itánt vonzódó fiatalok szívesen veszik ki részüket a tevékenységekből. A klub „céljait változatlanul a fotózásnak, mint művészetnek rendeli alá, nemcsak dokumentál, hanem a kimerevített, örök érvényű tett pillanatokat művészi szintre emeli” – olvasható az album bevezető szövegében. A klub évente több kiállítással igyekszik megmutatni szűkebb és tágabb környezete mindig új arcait, fényeit, tájait, épületeit, egy-egy sajátos hangulatot, mély filozófiai gondolatot.

A Bernády Házban szervezett kiállításon 16 felvétel látható Borszékról, megörökítve annak számos jellegzetességét, különlegességét, épületeket, vagy azok díszítőelemeit, egy-egy forrást, a forrást körlölelő építményt, utcarészletet. A borszéki felvételek mellett további fotók láthatók, amelyek a tavalyi, július 17-21. közötti táborban készültek, többnyire tájképek, arcok, emberi létesítmények érdekes láttatásban, fotós szemmel bemutatva.

Jelenleg harminc tagja van a fotóklubnak, mondta a maszol.ro-nak Szabó Attila, zömében fiatalok, akik nagyrésze tanítványai voltak. Az országos tárlatok mellett nemzetközi kiállításokon is résztvesznek, rendszeres táborokat szerveznek. Legközelebb, két hét múlva Bukovinába mennek fotótáborba.

A marosvásárhelyi kiállítás a kapcsolatépítést szolgálja, bemutatkozást a vásárhelyi közönség előtt – mondta az elnök.

Kimaradt?