Százhúsz portréból készült kiállítással, és közel annyi alkotásból álló művészalbum bemutatásával ünnepelte Gyergyóalfalu neves szülöttjének, egyik legnépszerűbb festőművészének hatvanadik születésnapját. Balázs József által készített portrék egy része A lélek tükrei címet viselő könyvben is fennmarad az utókor számára.

Amikor egy teljes falu ünnepli szülöttjét

Gyergyóalfalu sokmindenről híres, ám leginkább talán a közel harminc hivatásos művészéről, akik innen indultak alkotó életútjukra. A település nagy büszkeséggel ápolja művészei hírnevét, az alkotók ünnepei már-már közösségi ünneppé varázsolódnak. Balázs József festőművész, akit népszerűségben méltán illet dobogós helyezés, hatvanadik születésnapját jellemzően széles baráti és ismeretségi körben ünnepelte vasárnap, a Sövér Elek Alapítvány szervezésének köszönhetően.

„Embert ábrázolni nagy dolog. Az emberről igazat mondani, nem csak a valót, még nagyobb dolog”, fogalmazta meg beszédében Nagy Miklós Kund művészeti író, a kötet méltatója.

A festőművész a tőle megszokott életteli humorral, hivatásával szembeni mély alázattal, barátai segítsége előtt fejet hajtó méltósággal köszöntötte az ünneplő közönséget. „Nekem nem illik most beszélni, beszélnek a festmények helyettem, azért raktam fel a falra. Én csak hálát adni állok ide”, szólt a művész és személyesen köszönte meg mindenkinek a segítségét, aki az ünnepség létrejöttéhez hozzájárult.

Aki legszívesebben megfestené az egész falut

„Kicsit nagyra sikerült ez az ünnep. Pistu szomszédom jut eszembe róla: amikor a lovaimnak új hámot vettem, átnézett a kerítésen, s látta, igen szép hámokra tettem szert. Mondta is: szomszéd, a hámok érik a lovakat. Ez nálunkfelé azt jelenti, nehogy a hám a lovaknál értékesebb legyen. Hát így jártak most az én ünneplésemmel, lehet, nálam értékesebb hámot adtak” – csillogtatta meg az ünneplő szemeket Balázs József.

Művészi hitvallásáról így fogalmazott: „A Koránban az olvasható: ha nem lehetsz csillag az égen, akkor legyél lámpás a kunyhóban. Én sosem kerestem az utat, hogy világhírű legyek, nem akartam újítani a képzőművészetben. Azt csináltam, amiről úgy éreztem, hogy tőlem ez telik. Ragaszkodtam a földhöz, amin állok, s amelyből vétettem. Az ünnep nemcsak rólam szól, azé a közönségé, amelynek tagjai közül néhányat megfestettem. Nem vagyok én méltó az ünneplésre, annál inkább a hagyomány: Sövér Elek, Márton Árpád és a többi alfalvi képzőművész érdemel köszönetet, hogy olyan tekintélyt adtak a festészetnek, hogy ez a közösség befogadta, fel tudtak nevelni egy olyan nemzedéket, amelyik művészetpártoló. Gratulálok az én közösségemnek, hogy önmagunkat ilyen magasra tudtuk emelni. Ezen az ünnepen egyetlenegy bánatom van, de az a legnagyobb: a hatvan év alatt igen sok öregember halt meg Alfaluban, akiket nagyon jó lett volna megfesteni. Lelkiismeret-furdalást érzek emiatt magamban. Úgy tudnék hálát adni életemért és mindenért, ha megfesthetném az egész falut. Ennek módját kell választ keresnem további művészetem során: hogy lehet olyant alkotni, hogy benne legyen az egész falu”-, fogalmazott az ünnepelt.

Sok számos esztendőket...

A teljes kultúrházat betöltő tömegben minden egyes ember saját kis jókívánságát fogalmazta meg a születésnapos számára – ezeket dalokban foglalta össze a Domokos Pál Péter Női Dalkör, valamint a helyi citera együttes. Alfalu polgármestere, Gáll Szabolcs a művész emberi értékeit méltatta, aki a pünkösdi búcsúra tartó nép vezetőjeként a pünkösdi virradatban nemcsak hiszi, hanem látja is a népünket védelmező Boldogasszonyt, aki az ecset és az élet szerelmese.

Márton Árpád festőművész, Balázs József által mesterként tisztelt alkotótárs és barát, a portréfestés technikájának különös mélységén keresztül méltatta a művészt, hiszen aki portrét fest, be kell álljon az ember mögé, és ugyanakkor tükröt kell tartson: a műben művész és modellje egyaránt megjelenik. Példaképként tekintett barátjára, elsősorban a gyökerei tisztelete miatt. „Mi visszük szerteszét a nagyvilágban Alfalu hírét, de ő itt maradt, itthon maradt. Azt kívánom: üsse tovább a cüvekeket szülőfalujában!”