Színházi világnap lesz a Csíki Játékszínben

A 2014-es színházi világnapot kiemelten ünnepli a Csíki Játékszín. A csíkszeredai színház bekapcsolódik az UNITER (Román Színházi Szövetség) országos, idős, rászoruló színészek megsegítését célzó „Művészek a művészekért” nevű karitatív akciósorozatába és az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karával kötött partnerségben sor kerül a III. Sapientiás Kultúrnapra is.

Március 25-én, kedden 18 órától a Janne Teller: Semmi című felolvasószínházi előadást kínálja a Csíki Játékszín. Nézői kezdeményezésre az előadást követő, pszichológus szakemberekkel folytatott beszélgetést ezúttal nem kizárólag 14 éven felüli iskolások, hanem felnőttek számára is megnyitják, így azok a felnőttek is részt vehetnek a másfél órás beszélgetésen, akik az előadást egy korábbi időpontban látták. A beszélgetés 19.30-kor kezdődik Ágoston Imola és Kovács Zsuzsa pszichológusok részvételével.

Március 26-án Gogol: A revizor című szatirikus vígjátékát zártkörű előadásban mutatja be a társulat a Sapientia EMTE diákjai és oktatói számára, 27-én, 17 órakor pedig a Romeo és Júlia bérlettel rendelkezők láthatják Kodály Zoltán: Háry János című, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel koprodukcióban létrehozott előadást. Mindhárom előadás előtt felolvasásra kerül a Színház Világnapjára szóló nemzetközi üzenet.

Kimaradt?