Jövőben több mint kéttucat magyar film kerülhet képernyőre

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának támogatásával 2015-ben több mint kéttucat magyar film kerülhet képernyőre - közölte a szervezet kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. A 2013-as Ember Judit- és Macskássy Gyula-pályázat harmadik fordulóiban 15 dokumentumfilm és 10 animációs film összesen 196 millió forintos támogatást kapott. A 15 nyertes dokumentumfilmet 2015. március 31-ig, a 10 animációs filmet 2015. május 31-ig kell elkészíteni, amelyeket azután a magyarországi közszolgálati televíziók mutatnak be először szándéknyilatkozatuk alapján.

A támogatásnak köszönhetően dokumentumfilm készül többek között Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről, gazdasági szakemberről, Romzsa Tódor kárpátaljai görög katolikus püspökről és Horthy Istvánnéról. Képernyőre viszik Ámos Imre életét, akit magyar Chagallként emlegetnek, Márkus Péter szobrász mindennapjait, aki Szent László hermájának másolatán és indiai istenségszobrok ihlette munkákon is dolgozik, továbbá Müller Árpád festőművész életútját, aki saját meghatározása szerint „boldog képeket" szeretett festeni.

Három részes sorozatban dolgozzák fel a magyarországi romák helyzetét. Folytatódik a sarkvidéki gulágokba hurcolt magyarok sorsa utáni kutatás és a Romániából 1990 után emigráló magyarok sorsának dokumentálása. Filmet forgatnak a 25 évvel ezelőtti romániai forradalom miatt útra kelő határátkelők visszaemlékezéseiről és egy erdélyi szórványtelepülésen, Székelyvarságon élő gyerekekről, akik kilométereket gyalogolnak iskolába igyekezve. Megörökítik a 2009-es csepeli kettős gyilkosság hátterét, a hazai juhtenyésztés anomáliáit, a múlt évi dunai árvíz elleni védekezést, helytállást és az 1943-as szárszói találkozó történelmi szerepét is.

Az animációs támogatás révén újabb epizódok készülnek Rófusz Ferenc hoppik nevű meselényeiről, az Ezüst-Patak zenekar anakronisztikus, a huszárkort és modernséget ötvöző pop- és népzenei feldolgozásaiból, 23 gyerekdalról, népi imádságokról, városilegenda-töredékekről. Animációt láthatnak a nézők Hunorról, a szatirikus Magyar Szuperhősről, Zetéről, a leleményes székely legényről és Melóról, a panelházban lakó munkanélküli sárkányról is. Folytatódik Sajdik Ferenc Hát (m)ilyenek a ... könyvsorozatának animációs feldolgozása a koalás epizóddal, és filmre viszik Gévai Csilla Amíg utazunk című ismeretterjesztő gyerekkönyvét is.

Kimaradt?