Mint arról már korábban beszámoltunk, idén Marosvásárhely ad otthont a legnagyobb romániai színházi eseménynek, az UNITER díjkiosztó gálájának. Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatóját az április28-ára tervezett nagyszabású rendezvény előkészületeiről, magyar és román színházi életről faggattuk.

Mit jelent a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, hogy itt kerül sor az UNITER-díjkiosztó ünnepségre?

Az az igazság, hogy a színházunknak jót tesz egy olyan esemény, amely országos hírnevű. Mi nem élhetünk elszigetelten és nem is akarunk elszigetelten élni a mi kultúránkban. A színház olyan dolog, ellentétben más művészeti ágakkal, ami abban a pillanatban, ahogy lehullt a függöny, az alkotás véget ér. Lehet egy tévéfelvételen, filmfelvételen megnézni, hanganyagon újrahallgatni, de az már csak egy reprodukció. Az UNITER az egy olyan szervezet, amely a legerősebb művészi szervezet Romániában. A színészek szervezete. Nyugdíjakat oszt, bajban levő kollegáknak segít, gyógyszert ad, kirándulást szervez, stb.  És ez az az intézmény - hiszen magyarul beszélgetünk és erre kell több hangsúlyt tennem -, ami soha nem nézte, hogy ki milyen nemzetiségű.

Én nem emlékszem olyan UNITER-gálára, hogy három-négy-öt, tíz magyar jelölt ne lett volna, sőt arra emlékszem, hogy egy díjra három magyar jelölt volt csak az egész román színházi szakmában. Persze voltak morgások, de sohasem annyira, hogy ez számottevő lett volna. Tehát mi a színházi életben nem érezzük magunkat kisebbségben, és az ország bármely színházába elmegyünk, ismernek bennünket, kezet fognak velünk, megkérdezik, mi újság van. Otthon érezzük magunkat benne. Azt kell mondanom, sajnos, valahogy otthonosabban vagyunk itt, mint a magyar színházi szakmában, ahol évente csak egy határon túli előadást lehet beválogatni a POSZT-ra, ami azt jelenti, hogy vagy Szlovákiából, vagy Ukrajnából, vagy Szerbiából, vagy Erdélyből, tehát egyet az összes közül. Magyarország még nem tudta kezelni ezt a kérdést, de lám: az UNITER tudta. Ezért úgy éreztük, hogy hangsúlyozottabban is meg akarjuk mutatni az országnak a Kultúrpalotát, ami száz éve épült, hangsúlyozottan meg akarjuk mutatni, hogy itt egy nagyon jó filharmónia működik, hogy itt egy nagyon jó színházi iskola, egy nagyon jó bábszínház működik és remélem, hogy egy jó színház is működik.

Konkrétan hogyan készül a Nemzeti Színház a gálára?

Mi vagyunk azok, akik koordináljuk az összes akciót, szervezzük a művészi műsort, tárgyalunk a televízióval, a különböző technikai lebonyolítások érdekében, logisztikai parkot biztosítunk a fesztivál számára, tehát szinte mindent mi csinálunk, azon kívül, hogy a pénzt nem mi adjuk és nem mi határozzuk meg, hogy ki győz, vagy ki nem győz. Tehát nem is lehet ezt pénzben mérni, mi ezt ingyen csináljuk. Ez a mi hozzájárulásunk, ami azt jelenti, hogy ha eddig naponta dolgoztunk 10-11 órát, akkor most 15-16 óra munkával kell ezt végeznünk. 150 vendéget, 150 érzékeny művészt vendégül látni nagyon kemény dolog, mert mindenki úgy gondolja – és ez valahol így is van -, hogy ő a legfontosabb. Tehát kezdve attól, hogy minőségi autókat kell biztosítani a repülőtérre, a buszmegállóba, a város szélére, egészen a különlegesebb kérésekig – lehet, hogy valaki vegetáriánus vagy laktovegetáriánus kosztot kér - ezeket mind-mind fel kell mérni, papírra tenni, megoldani. Szép munka lesz, megéri: négy órán keresztül a Kultúrpalotát fogják mutatni a legnézettebb műsorsávban.

Mennyi idő áll rendelkezésére a színháznak mindezt megszervezni, mikor dőlt el, hogy Marosvásárhely lesz a helyszín?

Amikor a tavaly tavasszal Iași-ban rendezték ezt az ünnepséget, még volt tíz perc hátra az UNITER-gálából, amikor én elhatároztam, hogy a következő Marosvásárhelyen lesz. Szerintem akkor indult a szervezés. Ahogy kijöttünk a teremből, a terem bejáratánál közöltem az UNITER képviselőjével, hogy „akkor jövőre Marosvásárhelyen”. Közöltem az akkori kulturális miniszterrel is. Mindenki megveregette a vállam, azt mondta, jó, jó… és azóta dolgozunk rajta. Akkor lesz vége, amikor el fogjuk varrni a szálakat, vagyis az utolsó pénzt is kifizetjük és az utolsó művésznek is megköszönjük, ez számításaim szerint  körülbelül június-júliusban fog megtörténni - tehát ez egy másfél éves munka.

Melyek voltak a legnyomósabb érvek, amelyekkel sikerült a gálát idehozni?

A színház eredményei. Ma nincs olyan fesztivál Romániában, ahol a vásárhelyi színház ne lenne jelen. Beválogatott fesztiválról beszélek. Az őszi, legfontosabb romániai szemlén, az Országos Színházi Fesztiválon mindkét tagozattal jelen voltunk, ilyen még soha nem történt meg, ráadásul elkapkodták a jegyeket az előadásainkra, tehát most „divatban” vagyunk. Úgy érzem, hogy a szervezők megtiszteltek bennünket. Természetesen a felújított Kultúrpalota is nyomott a latban, no meg a szemben átadott Grand Hotel, ahol végre egy helyen szállásolható el mindenki. És az is számít, hogy repülővel el lehet jönni Vásárhelyre. Tehát nagyok sok apróság járul ehhez hozzá, de kell egy adag őrültség is, hogy az ember azt mondja: igen, ezt én most megcsinálom.

A zsűri három magyar és három román előadást tekintett meg Vásárhelyen. Ez mit jelent?

Szerintem ez egy fantasztikus keresztmetszete a vásárhelyi színjátszásnak, ebben a hat előadásban a klasszikus színháztól a legmodernebb színházi vonulatokig minden megtalálható. Ami nem jelenti azt, hogy bennünket be fognak válogatni, vagy, hogy ott leszünk ezen a versenyen. Hülyén is nézne ki, hogy mi szervezzük és a jelöltek is mi vagyunk. Tehát nem tudom, hogy viszonyuljak hozzá, persze, szeretném, ha minden díjat mi nyernénk meg, de ha nem leszünk ott a topon éppen emiatt, én most meg fogom érteni.

A közönség számára mit jelent a gála? Mire számíthatnak a nézők?

Az az igazság, hogy elég sok embernek kell megköszönnünk sok mindent, amit mi meghívókkal tudunk megköszönni. Tehát nem titok, hogy a teremben 150 jelölt ül egyszer. Azon kívül számítunk még ötven vendégre, a királyi család tagjaira, az angol követség képviselőire, a kulturális miniszterre, legalább ötven emberre tehát, ami azt jelenti, hogy a kétszáz meghívott a nézőtér alsó részét már meg is tölti. Az erélyekre, páholyokba a szponzorokat ültetjük, így száznál több jegyet nem hinném, hogy eladásra tudunk fenntartani.