banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Születésnapot ül, egésznapos adást indít az Agnus rádió

Tizenegyedik évét töltötte be az Erdélyi Református Egyházkerület rádiója, az Agnus. Az évfordulót szombaton tartják meg olyan programok szervezésével, amelyekhez bárki csatlakozhat. A hétvégi ünneplésről pénteken délben tájékoztatott az egyház.

Elsődleges feladatuk az evangélium hirdetése, ezért pedig mindent meg kell tenniük, mondta el pénteken délelőtt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, kifejtve: a régi kommunikációs terük beszűkült, de azok, akik nem járnak templomba, hallgatnak rádiót, olvasnak újságot, okostelefonon keresztül kommunikálnak a világgal. Éppen ezért erősítenek rá a párbeszédre, használva azokat az eszközöket, amelyek a 21. században elterjedtek.

A közeljövőben megnyíló médiaközpont éppen ezt a célt szolgálja majd, ahogy az Agnus Rádió 24 órássá bővülése is. Erről Kiss Gábor főszerkesztő elmondta, ugyan egyelőre csak a világhálón tesztelik – már szombattól – a teljes napot betöltő adást, amennyiben lehetőség lesz rá, az éterben is elérhetővé teszik a kínálatot. Más téren is gazdagszik a rádió, a Sepsi Egyházmegye mostantól saját tudósítóval erősíti a csapatot, emellett a marosvásárhelyi négy egyházmegye több lelkészét is felkészítik a rádiózásra.

Adorjáni László, a rádió igazgatója a szombati születésnapi programot ismertette. Reggel kilenctől este hatig vehető igénybe az Agnus busz, amely a különböző református intézményekhez látogat el, 11 órától a Kétágú templom alagsorában a Mikó étteremmel közösen főznek, míg a Reményik Sándor Galériában társasjátékra invitálják a családokat.

13 órától az Evangélikus-Lutheránus egyház Argay György termében szervezik meg az Agnus kávézót, 16 órától az Apafi kollégiumban zajlik az irodalmi óra. 18 órától szervezik meg a Törökvágási Református templomban a születésnapi gálát.

Kimaradt?