Manele-elemzés: A megtért bűnöző balladája

A manele zenén és a „maneléseken” lehet röhögni, de jobb elgondolkodni, ugyanis a román társadalom kvintesszenciáját fogalmazzák meg, ráadásul megejtően őszinte stílusban. Kustán Magyari Attila most induló sorozatában egy-egy manelét elemez, hogy a román nyelven nem értő olvasóink is megismerhessék ezt a jellegzetesen balkáni műfajt.   

Florin Minune és testvére (?), Pedro Hoțule, nu ai scăpare! (Tolvaj, nincs menekvés!) című dala egy jelentős próbálkozás arra, hogy értéket csempésszenek a manele szubkultúrájába, ha csupán a maguk szerény eszközeivel, és az őket érdeklő témakör segítségével is.

A dal egy emlékkel indít, a szépiás képek a két, egymástól elszakított testvér tragédiáját mutatják be, a keserű válás hozadékát. Ekkor még csak a zene szól, később Florin magyarázatot ad a látottakra, és elénekli, hogy testvére után kérdezősködött, de édesanyja néma maradt. A dal ekkor vesz fordulatot: Florinból feltör a fájdalom, egyrészt kiderül, hogy egyetlen vágya teljesülne, ha testvérét újra láthatná, másrészt felteszi a kérdést: miért sír és szenved örökké, miért lett a gondolat megszállottja? Ráadásul felszólítja Istent, hogy figyeljen rá (Mă rog la Dumnezeu, suferința să-mi vadă/ Durerea să-mi vadă).

Ezt követően a néző átadhatja magát a dallamnak, a kép dolgozik a szöveg helyett: egy símaszkos betörőt látunk, aki lopakodva közelít meg egy házat – érdemes ezen eltűnődni, kettős jelentésű ez ugyanis. Nem csak a néző számára érzékelteti kissé komikusan, hogy betörést lát, de a csendes, az emberi életnek ártani nem akaró, tulajdonképpen a betörésre kényszerült, már-már áldozatként szereplő embert jelzi, aki végső nem akar szembesülni azzal, akit meglop, azaz a maga bűnös mivoltával.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=8RVgN-L-Qgk

A folytatás zseniális: újra Florin énekel, egészen addig eljutva a gondolatmenetben, hogy ma isteni beavatkozással igazságot tehet. A szöveg folytatódik, a kép pedig a jelenben rögzül: Florint látjuk, amint az idegen betörőre fegyvert fog. Ez a meglepetés erejével hat, hiszen kiderül, Florin egy rendőr, aki az igazságot szolgálja, a bűnösök nyomába ered, az erkölcsi rend védelmezőjeként.

Az események felgyorsulnak: míg bilincset tesz a símaszkos idegenre, Florin elénekli, a törvény szeme mindent lát, nem lehet előle elmenekülni, és betörni akkor szem szabad, ha éppen a testvéréről volna szó. Jól érezhető, hogy a nyomasztó fájdalom még akkor is előtör, amikor éppen a rend őreként tevékenykedik, a gondolat mindig elkíséri, bárhol legyen.

A következő pillanatokban láthatjuk, ahogyan egy kék Dacia gépjárműbe tuszkolják a betörőt. Az autón szerepel a „Poliția” felirat, viszont jól látható, hogy ez hamis – szimbolikus jelentésről van szó, a következőkben kiderül ugyanis, hogy a betörő Florin testvére (rögtön ráismer, hiszen pontos hasonmása), és amikor a második rendőr leparkol, hogy bevásároljon, Florin kormányhoz ül és elhajt.

Amikor a település szélén megáll, testvére bilincseit leveszi, megöleli őt, és elmondja: szabadon mehet, hiszen ez az utolsó esélye. Vigyázzon azonban magára (Să nu treci peste legi/Să nu mai greșești in viață), de bármi történik, ők örökre testvérek. Menjen el, ne nézzen hátra – fájdalmas mondatok ezek, hiszen hosszú évtizedek elmúltával első alkalommal láthatja újra testvérét, akit a sors újra elragad tőle. Míg ő ezeket mondja, testvére makacs vagy éppen ellenkező tekintettel hallgatja végig, majd visszautasítja Florint: nem engedheti meg, hogy miatta szenvedjen (Frate, nu pot accepta, să suferi din cauza mea/Când în viață greșești, trebuie să plătești). Ugyanakkor magával is meghasonlik, hiszen azt a kérdést teszi fel, ha nem zárják el, vajon mit tesz holnap? Majd így zár: uram, micsoda sors ez!

Látható tehát Florin és Pedro lelki fájdalma, néhány perces találkozásuk katarzisa, és belső morális becsületességük: ugyan a rendőr Florin egy pillanatra feladna mindent a testvéréért még úgy is, hogy soha többé nem láthatja, végül egyetért Pedróval, és visszahelyezi rá a bilincset. Pedro minden bizonnyal megtér, az legalábbis jól érezhető, hogy mindvégig a kényszer vitte rá a bűnözésre.

Kimaradt?