Leonce és Léna – a kolozsvári társulat vendégjátéka Csíkszeredában

December 2-án, hétfőn este 7 órától a Csíki Játékszín nagytermében vendégszerepel Georg Büchner: Leonce és Léna című előadásával a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata.

Tompa Gábor rendezését három évvel ezelőtt pontosan ezen a napon mutatta be a kolozsvári színház, a Leonce és Léna azóta ötvennégyszer került műsorra.

Az előadással a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2011-ben a szarajevói Mess Színházi Fesztiválon vett rész, szintén abban az évben a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is beválogatták az előadást. 2012-ben a kolumbiai Bogotában szervezett XIII. Latin-Amerikai Színházi Fesztivál meghívásának tett eleget, majd 2013-ban a giesseni Büchner International Színházi Fesztiválon és a Prágai Nemzeti Színházban is látható volt az előadás.

Az előadásban a Valerio szerepét alakító Viola Gábort 2011-ben legjobb férfi mellékszereplőnek járó UNITER-díjjal jutalmazta a Román Színházi Szövetség, a Leonce és Lénát a 2010-es év legjobb előadásának díjára, Carmencita Brojboiut, az előadás látványvilágának megteremetőjét, a legjobb díszlettervezőnek jelölte az UNITER zsűri.

Bóta Gábor kritikus szerint az előadás „arról regél nyelvöltögető iróniával, hogy hosszú ideje egy helyben toporgunk, de ezt a lehetetlen dekkolást megideologizáljuk, megújulásnak, netán még forradalomnak is hazudjuk. A jelmeztervező, Carmencita Brojboiu rizsporos parókába, csaknem korhű öltözékbe bújtatta a szereplőket, de ehhez lepusztult, elhagyott gyárépületszerű díszletet tervezett. Ezzel groteszkké, hangsúlyozottan ellentmondásossá téve ezt a világot, azt a hatalmi őrületet cikornyássággal leplező tébolyt, ami a darabban zajlik, és ami az előadás szerint nagyon is a mára hajaz. Tompa anélkül, hogy csipetnyit is direkten aktualizálna – ő inkább esztétizál –, nagyon is tud a máról szólni.”

A vendégjáték Csíkszerda Megyei Jogú Város támogatásával jön létre. Az előadásra jegyek a Csíki Játékszín jegypénztárában már vásárolhatók munkanapokon 10.00-13.00 és 17.00-19.00 óra között, illetve foglalásra is lehetőség van a +40-266-314472 telefonszámon.

Kimaradt?