Nyáry Krisztián elkészítette a legnagyobb magyar írók listáját

Krúdy, Tersánszky és Márai a legnagyobb magyar írók Nyáry Krisztán adatai szerint. A budapesti irodalomtörténész nem alkotásaikat mérte össze, hanem testmagasságuknak nézett utána. A toplistát a Facebook-oldalán közölte.

1. Krúdy Gyula – 189 cm: több forrás (pl. Krasznahorkai László) szerint is kétméteres volt. Szabó Ede azonban idézi a monográfiájában a katonakönyve adatait és abban "csak" 189 cm. Már csak ezért is kellett csináltatott öltönyökben járnia.

2. Tersánszky Józsi Jenő – kb. 187-193 cm: hiteles adat nincs, de minden visszaemlékezés szerint hórihorgas volt, a Nyugat azonosítható magasságú szerzőivel készített közös fotók alapján 190 körüli volt a magassága.

3. Márai Sándor – kb. 187-193 cm: Kenyeres Zoltán irodalomtörténész a 60-as években találkozott vele Salernóban, és 190 centisre saccolta.

4. Kosztolányi Dezső – 186 cm: a fennmaradt katonai iratai szerint ennyi volt a magassága, de Szabadkán, ahol most egész alakos szobra készül, a szobrász úgy tudja, 192 cm magas volt. (Ez azonban nem valószínű.)

5. Csáth Géza – kb. 186 cm: Kosztolányi azt írja róla, hogy nagyjából egyforma magasak voltak unokatestvérével.

6. Tóth Árpád – kb.182-185 cm: hiteles adatot nem ismerek, de a fotókon alig kisebb Kosztolányinál. Babits külön megemlékezett róla, hogy ez a törékeny test milyen meglepően magas volt.

7. Kisfaludy Sándor – 180-185 cm: Mária Terézia testőrségében elvben 5 láb 6 hüvelyk (180 cm) volt az előírt magasság, de tudjuk, hogy pl. 1797-ben a testőrök 70%-nem ütötte meg ezt a magasságot. Kisfaludyról azonban tudható, hogy megfelelt, így ő a saját korában abszolút rekorder az írók között. Ugyanebben az időpontban a legmagasabb testőr, 185 cm-es volt, tehát nála nem lehetett magasabb.

8. Bessenyei György: – 180-185 cm: egy másik testőríró, akiről tudjuk, hogy megfelelt az előírásnak. (Barcsay Ábrahám. Báróczy Sándor és Naláczy József esetében nem tudjuk, hogy elérték-e az előírt magasságot, mindenesetre szép szál legények voltak.)

9. Karinthy Frigyes – kb. 180-182 cm: fotókon alacsonyabb Kosztolányinál, de a Nyugat tablóin csak a barátja és Tóth Árpád magasabb nála.

„Ha már felesleges adatokkal játszunk, legyünk alaposak! Bárkinek van egyéb információja, küldje el, folyamatosan pontosítom a táblát. Karinthy Ferenc pl. elég magasnak tűnik, de nem tudom, mekkora. Rejtő is megvolt 180 a képek alapján, de erről sincs adat” – írja Nyáry.

Kimaradt?