Tájolásra indul a Hargita Együttes

Egyetlen hétvégen Hargita megye mindhárom nagy tájegységében fellép a Hargita Együttes. November 22-én, pénteken Székelyudvarhely vendége lesz a társulat, ahol kétszer is színpadra lép az eddig mindenhol, minden korosztályt meghódító János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsorával. Az első előadás délután 1 órakor, a második este 6 órakor kezdődik.

Szombaton, november 23-án Gyergyóalfaluban, a Katalin-bál keretében lép színpadra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A szervezők meghívására a társulat a Vándorúton – otthonról haza című, szórakoztatva  is elgondolkodtató műsorát mutatja be a bálozó közönségnek. Az előadás este 8 órakor kezdődik.

November 24-én, vasárnap Vacsárcsiban lép fel a Hargita Együttes a Néptáncelőadások Hargita megyének program keretében. A társulat a Júlia szép leány című műsorát mutatja be a helyi közösségnek. Az előadás este 7 órakor kezdődik.

 A Néptáncelőadások Hargita megyének a Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Kulturális Központnak és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek közös programja.

Kimaradt?