FfeST kezdődik a szünet nélkül forgó kamerák városában

Szerdán kezdődik Kolozsváron a FfeST Nemzetközi Diákfilm Fesztivál, amelyre idén több mint száz munkát küldtek be egyetemisták és mesterképzősök főleg Romániából és Magyarországról, de néhány film érkezett a környező országokból is. Idén a zsűri elnöke és egyben a rendezvény első számú meghívottja Cristi Puiu, akinek két filmjét vetítik csütörtökön, majd pénteken mesterkurzust tart a filmművészet iránt érdeklődő fiataloknak.

A FfeST Nemzetközi Diákfilm Fesztivált már hetedik alkalommal rendezik meg, ami egyben azt is jelenti, hogy a rendezvény túljutott a kezdeti nehézségeken – jelentette ki Eugen Moritz, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem (UAD) tanára a fesztivált megelőző sajtótájékoztatón.

A FfeST vetítéseire november 20-a és 23-a között kerül sor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új épületében (Tordai út 4). A beérkezett alkotások között 5 kategóriában folyik a verseny: kísérleti, rövid-, dokumentum-, rövid- és animációs film kategóriában. A beérkezett filmek és alkotóik teljes listáját itt lehet megtekinteni.

A rendezvénysorozatot egy kerekasztal-beszélgetéssel szeretnék kezdeni, mondta a fesztiváligazgató, Szenkovics Dezső. A kerekasztal-beszélgetés témája az idén századik évfordulóját ünneplő kolozsvári magyar filmgyártás jövője lenne, és a meghívott civil szervezetek képviselői már el is fogadták a meghívást.

„Ez a beszélgetés fontos, de semmit sem ér a helyi és megyei önkormányzat képviselőinek hozzászólása, támogatása nélkül. Ők sajnos még nem jeleztek vissza, hogy részt kívánnak venni a találkozón” – mondta Szenkovics, hozzátéve, hogy a FfeST idéntől hivatalosan is a Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt egyik támogató rendezvénye, az önkormányzati képviselők jelenléte már ezért is indokolt lenne.

A FfeST-et mintegy 105 ezer lejből hozzák tető alá, ebből 30 ezer lejt a kolozsvári városi tanács, 50 ezret az Országos Filmközpont (CNC), a fennmaradó 25 ezret pedig a Romániai Filmesek Szövetsége biztosította.

Szenkovics optimistán nyilatkozott a kolozsvári filmgyártás jövőjéről, mint mondta, a kincses város már „stratégiailag” is jó helyen van, középúton Budapest és Bukarest között, ráadásul a három egyetemnek köszönhetően, ahol filmművészetet, színművészetet és médiát tanítanak (BBTE, Képzőművészeti Egyetem és Sapientia) Kolozsváron folyamatosan „forog a kamera”. A film különben is korunk művészete: naponta több ezer mozgóképsort töltenek le az internetről, és a mobiltelefonja segítségével mindenki számára elérhetővé vált, hogy megpróbálkozzon a filmezéssel. Ráadásul Kolozsváron van a legnagyobb filmes kultúrával rendelkező közönség, a mozik nagy számának és a TIFF-nek köszönhetően – tette hozzá Moritz.

A FfeST programja itt tanulmányozható. A vetítések mellett Mira Marincaş, Feleki István és Dorel Găină fotó-workshopján és Cristi Puiu mesterkurzusán vehetnek részt a tanulni vágyó alkotók.

Kimaradt?