Megbűvölve nézték Washingtonban A nagy füzetet

Nagy sikerrel, teltházas előadáson, tapsoló közönség előtt vetíttették le vasárnap az Amerikai Filmintézet (AFI) washingtoni filmszínházában Szász János A nagy füzet című filmjét, amelyet Magyarország az idegen nyelvű alkotások kategóriájában Oscar-díjra jelölt.

„Láttam, hogy a film érzelmileg nagyon erősen vonzza a nézőket" - fogalmazott Szász János az MTI-nek a film észak-amerikai fogadtatásával kapcsolatban. Elmondta, hogy A nagy füzet az ő jelenlétében először Torontóban mérette meg magát az észak-amerikai közönség előtt, majd kitért arra, hogy az alkotást bemutatták a múlt heti, 13. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is, ahol a közönség soraiban szép számmal voltak magyar származású nézők.

„Lehetett érezni, hogy mélyen megérinti és fejbe is vágja az embereket ez a film" - vélekedett a rendező. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Los Angeles-i fesztivál egybeesett azzal az időszakkal, amikor az amerikai filmakadémia tagjai megtekintik az Oscarra jelölt idegen nyelvű filmeket. Mint mondta, egy alkotás további sorsa egyebek között attól is függ, hogy közülük hánynak van módja azt megnézni.

„Azt gondolom, hogy nem kell ahhoz magyarnak lenni, hogy megértsd ezt a filmet" - válaszolta Szász János arra a kérdésre, hogy mit nyújthat egy 20. századi közép-európai háborús történet a 21. századi amerikai közönségnek. „Sao Paulóban például odajött hozzám egy indián nő, aki azt mondta, hogy ezt a filmet a favellákban (a brazil nagyvárosi nyomornegyedekben) kellene lejátszani szegény elhagyatott gyerekeknek, mert ez róluk szól. Pedig ott nincs háborús helyzet. Mélyen hiszek abban, hogy ez a munka univerzálisan szólal meg" - mondta a rendező.

A washingtoni bemutatón a közönség lelkes tetszésnyilvánítással fogadta Molnár Piroskát, aki az ikerfiúk nagyanyját alakítja a filmben. Alakításáért a chicagói filmfesztivál nemzetközi zsűrije oklevéllel jutalmazta. A színésznő az MTI-nek a film üzenetének kultúrák közötti megérthetőségével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az óceán túlpartján ugyanúgy emberek élnek, a film pedig emberi sorsokról szól, így az felfogható függetlenül attól, hogy kinek hol van a lakóhelye és hogy valaki átélt-e háborút vagy sem.

Szász János filmje júliusban elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt. Azóta több nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, Haifában elismerő oklevelet kapott, bemutatták az ausztráliai Adelaide-ben és a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon. Az AFI-ban tartott vetítés társszervezője a washingtoni magyar nagykövetség volt.

 

Kimaradt?