Bemutatták Tompa Gábor Danton-rendezését Szöulban

November 21-ig tizenhét alkalommal tűzik műsorra  a szöuli Seoul Arts Center Towol Színházban Tompa Gábor Danton halála című rendezését, és az összes előadásra elfogytak már a jegyek – számolt be pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Georg Büchner drámája Visky András átdolgozásában került bemutatásra, az előadás díszletét Both András tervezte, a jelmezeket Sohhee Han jegyzi. A november 3-i bemutató előadás teltházzal ment ezer néző előtt.

Tompa Gábor az előadásról elmondta, számára nem a szövegből kiolvasható történelmi pillanatkép megragadása volt fontos, hanem Büchner gondolatiságának a megfejtése. Az előadás környezetét a jelenbe helyezte, kerülve a történelmi hűség megteremtését: „Megőriztük a szereplők nevét, de azt az egyetemes üzenetet szeretném közvetíteni a nézők felé, ami ebből a darabból kiolvasható. Így, ahelyett, hogy kizárólag csak a történelmi eseményekről beszélnénk, sokkal inkább a szereplők közti viszonyokat és konfliktusokat helyeztük előtérbe.”

Az előadásban szerepel Lee Jaram a Dél-Koreában nagy népszerűségnek örvendő panszori-énekes, aki számára egy, a szövegben nem létező szerepet írt Visky András és Tompa Gábor. Lee Jaram az Utcai komédiás szerepét alakítja, amiben harminc szereplőt sűrít, tulajdonképpen a dráma összes tömegszereplőjét ő játssza. Lee Jaramot a 2012-es INTERFERENCIÁK Fesztiválon láthatta a kolozsvári közönség, amikor a Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámája nyomán készült Ukcsuk-Ga előadását mutatta be. Az előadás főbb szerepeiben neves dél-koreai színészek láthatók.

Kimaradt?