Az Öregasszony, a Lelkész és a Fiú drámája Nagyváradon

Forgách András író, Jászai Mari-díjas dramaturg és nagy színházi tapasztalattal rendelkező szerző drámáját, A fiút láthatja a nagyváradi közönség kedden az Árkádia Bábszínház stúdiótermében.

 November 12-én, kedden 19 órától kerül sor A fiú című előadásra a nagyváradi Árkádia Bábszínház stúdiótermében. A Fiú szerepében Hunyadi István látható. Jegyeket a színház pénztárában lehet váltani kedden 11-17 óra között 20, illetve kedvezményesen (diákoknak, nyugdíjasoknak) 10 lejért, illetve előadás előtt a helyszínen. A bérlettel rendelkezők szintén kedvezményesen, 10 lejért tekinthetik meg az előadást.

Forgách András drámája három tragikus figura sorsáról szól, az Öregasszony, a Lelkész és a Fiú sorsa fonódik össze egy végzetes pillanatban. Ahogyan a költő mondja: „Nincs feloldás, enyhülés.” Ahogy egy tragédiában illik is. Forgách András író, Jászai Mari-díjas dramaturg nagy színházi tapasztalattal rendelkező szerző, több díjnyertes és sikerrel játszott darabot és adaptációt jegyez, nemegyszer ő maga rendezi meg a darabjait, akárcsak ezúttal a Szigligeti Színházban A fiú című drámájának ősbemutatóját.

Kimaradt?